Ákos: Még Közelebb
A Még közelebb című dalgyűjtemény Ákos tizennegyedik magyar nyelvű szólóalbuma. A négy évig készült anyag tizenkét új dalt tartalmaz. A zene, a szöveg és a hangszerelés is Ákos munkája, így elmondható, hogy igazán személyes hangvételű az album. Elektronika, akusztikus gitár, dörgedelmes rockhangzás és élő vonóskar egyaránt hallható a lemezen, és a Vivát, Bacchus! énekegyüttes is felbukkan egyes dalokban. A vonós- és dobfelvételek a Magyar Rádió 22-es stúdiójában készültek, minden további felvétel és a keverés Ákos saját stúdióját dicséri, a masztert pedig Paul Van der Jonckheyd készítette Belgiumban.
Az album ajándék DVD-vel jelenik meg. A DVD-n – Magyarországon először! – az egész album hallható lesz dolby stereo, Dolby Digital 5.1 és DTS formátumban is. Ákos kifejezetten erre a DVD-re készített kisfilmben mutat be három dalt akusztikus gitárkísérettel, és szerepel a korongon az új klip is (Adj hitet – Ákos saját rendezése).
Sajtótájékoztató és dedikálás
Idén volt szerencsém eljutni Ákos sajtótájékoztatójára a www.zeneforum.hu által, ami az Andante Borpatikában került megrendezésre.
Mikor megérkeztünk a Bem rakpart kettes szám alá, délelőtt 11-kor, már gyülekezett a tömeg a 15 órai kezdettel meghirdetett dedikálásra. Bevallom, nagyon furcsa volt a “másik oldalon “lenni és nézni a lelkes gyülekezőket. Emlékszem, mikor mi is nagy csapattal, több órával a kezdés előtt kivonultunk, hogy minél előbb bejuthassunk Ákoshoz. Ezzel szemben, most besétáltam minden várakozás nélkül. Odabent Ákos személyesen köszöntött minket, pezsgővel kínált. Megilletődötten beléptünk, s nem sokkal az érkezésünk után Ákos felállt a jelképes színpadra, megcsilingeltette a pezsgőspoharát, ahogy azt kell, majd belekezdett 50 perces előadásába.
Szépen sorban elmesélt mindent, a végén meg csodálkozott, hogy senki nem kérdez semmit. de úgy hogyan, ha mindent elmondott??
Többek között elmesélte, hogy az utóbbi négy éve mennyire tevékenyen telt, magyarázván, hogy miért “csak” négy év után jelentette meg az új lemezt.
Bemutatta új videoklippjét, és egy kis ízelítőt a lemezhez tartozó DVD-ről.
Az új lemezt Ákos országos túrné keretében mutatja be, amelynek első állomása Debrecen lesz december másodikán.
Az albumról:
1. ENNYI NEM ELÉG
2. MINDEN MOST KEZDŐDIK EL
3. ADJ HITET
4. MÉG KÖZELEBB
5. ŐSZI TÁJKÉP
6. A LEPKEGYŰJTŐ
7. GÉPSZABADSÁG
8. 1956
9. MONDJ IGENT
10. ÉBREDJ (SZENT MÁRTON KÖPENYE)
11. TŰ A VÉNÁN
12. EGYETLEN HÍVÓ SZÓ ELÉG
* MÉG KÖZELEBB (INSTRUMENTÁLIS)
Zene és szöveg: Ákos
Hangfelvétel, mix: Lepés Gábor, Akox2 Stúdió, Solymár
Vonós- és dobfelvételek: Buczkó Gábor, Magyar Rádió, 22-es stúdió, Budapest
Felvételi asszisztens: Hajcsák Miklós
Mastering: Paul Van der Jonckheyd, Foon Mastering Center, Lier (Belgium)
Vonós hangszerelés: Pejtsik Péter
Kórus hangszerelés: Balásy Szabolcs
Közreműködik az Andante Strings vonóskar és a Vivát, Bacchus! énekegyüttes
DVD-tartalom:
- az Adj hitet klipje dolby stereo, DD5.1 és DTS hanggal
- három akusztikus dal (kisfilm)
- az egész album dolby stereo, DD5.1 és DTS hanggal
A MÉG KÖZELEBB-turné állomásai:
2006. december 2., szombat: Debrecen, Főnix Csarnok
2006. december 8., péntek: Győr, Egyetemi Csarnok
2006. december 14., csütörtök: Szeged, Városi Sportcsarnok
2006. december 16., szombat: Székesfehérvár, Videoton Oktatási Központ
Az album és a koncertjegyek megrendelhetők
a www.akos.hu webáruházában!
Jegyek korlátozott példányszámban kaphatók, tehát aki venni szeretne, időben tegye, nehogy kimaradjon belőle.
Még több információ és elérhetőség:
E-mail: akos@akos.hu
Internet: www.akos.hu
Kinyomtatom!
Elküldöm e-mailben!


