Borotvaélen(Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya)

2008. 02. 19. | ajánló | Gélák Róbert

Ha egy tévézős péntek estén A holló vagy az Evita közül kell választanom, gondolkodás nélkül az előbbire voksolok. A horrortól a thrilleren át a „gót”filmekig világéletemben nagy rajongója voltam a mozi Sötét Oldalának, a musicalekkel azonban (tisztelet a klasszikus kivételeknek) hadilábon állok. Színpadon sem kedvelem őket túlzottan, a filmes interpretációk többségétől pedig kifejezetten borsódzik a hátam. Kész szerencse, hogy Tim Burton nagy kedvencemet, Johnny Deppet szemelte ki a Sweeney Todd, a Fleet Street démoni borbélya címszerepére, így nem kellett sokat töprengenem, vajon beveszi-e a gyomrom a horror-musical gyanús műfaját.
Ha már gyomorról van szó: a démonborbély kalandjait nem ajánlom senkinek randimozi gyanánt, pláne nem egy romantikus vacsora felvezetéseként: még csak a szereplők felsorolásánál járunk, de máris véreső áztatja London sötét utcáit, a film harmadától kezdve pedig percenként gyönyörködhetünk átvágott torkokban, megcsonkított testekben, óriás húsdarálóba tömködött emberi végtagokban, miközben a vásznon hektoliterszámra folyik a ragadós művér. És hogy mindezen B-kategóriás horror-banalitás ellenére miért érdemli meg mégis a Sweeney Todd, hogy modern klasszikussá váljon?
Benjamin Barker (Johnny Depp), a tizenöt éve igazságtalanul száműzött borbély Sweeney Todd álnéven visszatér Londonba, az aljas és korrupt Turpin bírót (Alan Rickman) keresve, aki annak idején koholt vádakkal rabságba vetette őt, hogy megkaparinthassa ifjú feleségét és kislányát. Régi szállásadónője, Mrs. Lovett (Helena Bonham Carter) segítségével újra berendezi fodrászüzletét, s miután a nőtől megtudja, hogy felesége megmérgezte magát, lánya pedig a bíró gyámsága alatt áll, ördögi bosszútervet eszel ki Turpin és csatlósa (Timothy Spall) ellen. A Todd iránt gyengéd érzelmeket tápláló Mrs.Lovett mindenben hűségesen segíti ideálját: amikor (anti)hősünk kényszerűségből elvágja az őt zsaroló rivális borbély, Pirelli (Sacha Baron Cohen) torkát, egyedi ötlettel áll elő a holttest eltüntetésére és saját, csődbe jutott üzletének felvirágoztatására. Pirelli földi pályafutása húsospite-töltelékként folytatódik, hasonlóan az első gyilkosság után fékevesztett pszichopatává váló Todd többi áldozatához. Miközben az üzlet virágzik és egész London Mrs. Lovett szaftos pitéin csámcsog, Todd hajdani útitársa, a romantikus lelkű, ifjú Anthony (Jamie Campbell Bower) beleszeret az őrült borbély lányába, a bájos Johannába (Jayne Wisener), akit Turpin rabságban tart és feleségül akar venni. Anthony elhatározza, hogy megszökteti a lányt, ehhez azonban szüksége van Todd segítségére, akinek a szerelmesek terve pont kapóra jön bosszúja beteljesítéséhez…
Ennyi dióhéjban a nagysikerű Stephen Sondheim musicalből készült film története, ám a teátrális-véres felszín alatt egy klasszikus tragédia bontakozik ki a kiváló színészi játék nyomán. Kétségtelen, hogy Johnny Depp a démonborbély megformálásával új kultuszfigurát teremtett: a Broadway őrjöngő, hadonászó borotvaforgatója helyett Sweeney Todd, a naiv fiatalemberből sokat szenvedett, megtört szívű férfivá, majd félelmetes bosszúállóvá vált suttogó pszichopata egy összetett, hiperérzékeny, sötét megszállottságában is drámai karakter.
Helena Bonham Carter alakítása lenyűgöző, ezt még azok a kritikusok is elismerik, akik nem győzik ostorozni Tim Burtont amiatt, hogy saját élettársának adta a női főszerepet. Mrs. Lovett a kegyetlen és cinikus felszín alatt egy rajongó, szerelmes nő és gondoskodó, gyengéd anya, akinek komikusan romantikus fantáziálása tengerparti idillről és az imádott borbéllyal kötött házasságról a film legmulatságosabb és mégis egyik legszívszorítóbb jelenete.
Alan Rickman kiváló választás volt Turpin szerepére: szinte meg sem kell szólalnia, már a puszta arckifejezése mindent elárul az aljas és perverz bíróról. Ugyanez mondható el Timothy Spallról, aki Turpin csatlósaként olyan undorító és aljas pöffeteg, amilyennek csak lennie kell. A kis Tobyt (Pirelli volt segédjét és Mrs. Lovett anyai gondoskodásának tárgyát) játszó Edward Sanders szintén emlékezetes alakítást nyújt, az pedig nem meglepő, hogy a kazah nép dicső gyermekét, a Pirellit megformáló Sacha Baron Cohent (alias Borat) már a megjelenése pillanatában hangos tetszésnyilvánítással fogadta a mozi közönsége.
Egy ilyen nehéz műfajnál a remek színészi játék önmagában még nem garancia a sikerre, Burton azonban tudja, kikkel kell együtt dolgoznia ahhoz, hogy a technikai megvalósítás is hibátlan legyen. Dante Ferretti látványtervező, John Logan forgatókönyvíró, Dariusz Wolski operatőr, Chris Lebenzon vágó és Colleen Atwood jelmeztervező a klasszikus hollywoodi rémfilmek hőskorát megidézve egy olyan nyomasztó, a szürke árnyalataival dolgozó látványvilágot álmodott meg, amely Hasfelmetsző Jack sötét, bűnben és nyomorban fulladozó Londonát kelti életre. A hamuszín palettán az egyetlen élénk folt a spriccelő vér rikító pirosa, s ezzel a művészi kontraszttal a vérfürdő ábrázolása sikeresen átcsúszik a gyomorforgatóból a plasztikusba.
Stephen Sondheim zenéje méltán tette világhírűvé a musicalt: hátborzongató orgonafutamok keverednek gyönyörű melódiákkal, lenyűgözően hatásos hangzásvilágot hozva létre. A többnyire képzetlen hangú színészek mind maguk énekelték fel dalaikat, s bár az eredmény nyilvánvalóan nem üti meg az Angela Lansbury−Richard Burton-féle Broadway-show színvonalát, a fülnek mégis meglepően kellemes.
Természetesen mint minden filmnek, a Sweeney Toddnak is megvannak a maga hibái. Nyilvánvalóan sok kritika fogja érni az eredeti musical rajongóitól, de ezen minden feldolgozásnak át kell esnie. Számomra az elsietett végkifejlet volt az egyik legnagyobb negatívum: mintha a várva-várt tűzijáték rakétái félúton szétpukkantak volna. Anthony, Johanna és Toby sorsának alakulásával is adós maradt a történet. Ezenkívül kicsit aránytalannak találtam az egyes szereplőkre fordított figyelmet. A három központi figura olyan erőteljes, hogy mellettük többnyire észre sem lehet venni a mellékszereplőket. Különösen igaz ez a szerelmespárra: Anthony és Johanna annyira jelentéktelen, hogy másnap már az arcukra is alig emlékeztem.
Mindezek azonban semmit nem vonnak le a film értékéből. Tim Burton bátor próbálkozása nyomán egy olyan alkotás született, amely hibáival együtt is képes elvarázsolni a nézőt: bűnösen csábító, felkavaró és meglepetésekkel teli, akárcsak Mrs. Lovett húsos pitéi…
(Sweeney Todd A Fleet Street démoni borbélya – hazai bemutató február 21-én)