Kékedi kirándulás

2003. 08. 04. | archívum |

A 12 órás vetélkedő nyertesei egy kékedi kiránduláson vehettek részt. Íme az élménybeszámoló:

“Kirándulásunk története 2002. októberére nyúlik vissza. Ekkor került megrendezésre a második 12 órás vetélkedő. Bár a csapatlétszám 10 főben volt maximálva, mondhatom azt, hogy a Fehérnemű Garnitúra teljes osztálylétszámmal készült, és vett részt a vetélkedőn, hiszen ha nem is volt hivatalosan csapattag, az osztályból mindenki segített a maga módján. A sikerben nem voltunk biztosak, mivel több ütős csapattal álltunk szemben köztük a nagy ellenféllel, a H2O-i pókok-kal. Minden erőbedobásra szükség volt, de a kemény munka meghozta gyümölcsét: első helyezést értünk el. Jutalmunk pedig egy három napos kirándulás lett, Kékedre…

A Szlovák határ melletti, kevesebb, mint 400 lelket számláló községben található telkét Vincze Béla, a debreceni Más-Mozaik Egyesület vezetője ajánlotta fel nekünk. A kirándulást júniusban kezdtük szervezni. Kísérőink lettek az Okkal-Más-Okkal Ifjúsági Egyesület tagjai: Szabó István, Nagy Róbert és Rékasi Edina. Majd rövid leírást kaptunk a helyszínről: Telek. Félig kész ház. Hordós kiszerelésű zuhanyzó. Alvás sátorban. Főzés: általunk. Így hát, gondolható: a nagy lelkesedés alább hagyott. Bár néhányan tényleg nem értek rá a kitűzött időpontban, a körülmények vázolása után többször ütköztünk a „Bocs, inkább nem” kifejezésbe, amin én személy szerint igen megdöbbentem, mert 4 év alatt nem ilyennek ismertem meg az osztályomat. Megfogyva bár, de törve nem, mindössze öten maradtunk (a kísérők nélkül, persze). A nagy várakozás után július 2-án, szerdán útnak indult a 8 fős csapat. A jó kirándulás egyik fő kelléke a jó idő. Akkor mér’ esik az eső? – kérdeztük felháborodva. Ekkor még nem sejtettük, hogy csak heten leszünk (mint a gonoszok! ). De őszinte sajnálatunkra vettük tudomásul, hogy egyik társunk hirtelen, talán csak aznap reggel, rosszul lett. Minden rosszban van valami jó: így legalább elfértek a csomagok!

Déltájban rögtönzött piknik után első úti célunk Regéc vára lett. A vár meghódítása után sokáig sütkéreztünk a sziklafalakon, majd továbbindultunk, és még egy pihenőt tartottunk Fonyon, ahol a helyi Teleházban láttak minket vendégül. Délután ötre már ott is voltunk Kékeden. A hellyel kapcsolatban kellemes csalódásban volt részünk: a telken dísznövények, virágok, gyümölcsfák álltak, a ház, bár tényleg csak félig volt kész, tartalmazott egy szobát, és egy gáztűzhelyet, hűtőszekrénnyel, és konyhai eszközökkel felszerelt konyhát. A kertben nyugágyak és étkezőasztal várt a fák árnyékában, a zuhanyzóban egész meleg volt a víz és még egy tükör is fel volt szerelve.
A fiúknak el kellett hessegetniük merő ábrándjaikat (miszerint majd mi, lányok főzünk), és nekiláttak a pörkölthöz. Addig mi már félig sötétben felállítottuk a sátrakat. A vacsora után mind a 10 ujjunkat megnyaltuk, és hosszas beszélgetés után nyugovóra tértünk. Gondoltuk, milyen jól alszunk a friss levegőn. Azzal persze nem számoltunk, hogy a kutyák órákon át ugatni fognak, hajnalban túl hideg, reggel már túl meleg lesz a sátorban, és a kakasok is rázendítenek reggeli nótájukra. Szóval a kissé hányatott éjszaka után újabb túrázásnak néztünk elébe. Aznap Füzér várát vettük be. Amint közeledtünk úti célunkhoz, és megpillantottuk a festői szépségű várat, el sem akartuk hinni, hogy ez még magyarországi vár – hirtelen azt hittük, már Szlovákiához tartozik. No, a hegymászás felért egy Bíró Icával, a várnál alig győztük kipihenni a fáradalmakat. Egy jó ebéd után „otthon” akartunk sziesztázni, de mint kiderült, egyes éttermek 30 fő mellett már nem képesek 7 fő befogadására…. Így hát egy másik étterem után néztünk, de már ebéd közben feszegettünk egy fontos kérdést: mi legyen a vacsora??? Otthon aztán jégkrémmel indítottunk, s úgy döntöttünk, másnapra hagyjuk az öhönfőzést, annál is inkább, mert elkezdett esni az eső. (Csakhogy a jó kirándulás kellékeit sorra vegyük) A riadalom persze nagyobb volt, mint a baj: sötétedésre az eső elállt, de addigra mi már megágyaztunk a házban, és úgy döntöttünk, ott töltjük az éjszakát. A közös fog- és lábmosás után „ismerjük meg egymást” játékot játszottunk. Az éjszaka itt sem telt felhőtlenül: felbukkant egy macska a gerendák között, majd megjelentek a helyi érdeklődők is, túlfűtött vággyal, és a fiúk több-kevesebb idő után távozásra bírták őket. A hajnal a házban még hidegebb volt, a reggel pedig még melegebb. Szomorúan vettük tudomásul a tényt: ma haza kell mennünk. De előtte még öhönt főztünk!!!
Az öhön sokáig hasonlított a krumplistésztához, de végül teljes lett a siker, és a dinnyés is megérkezett, egy szép dinnyét rögtön vásároltunk is.
Pakolás, sátorbontás, utolsó „pakolós” képek készítése, és vége. – gondoltuk naivan. De hazafelé újabb élmények vártak: megnéztük a Vizsolyi Bibliát, majd Tarcalon betértünk egy borospincébe, persze nem időzhettünk sokáig.
Legvégül megálltunk napraforgót szedni, és három nagy napraforgóval érkeztünk meg Hajdúnánásra.
Ebben a néhány sorban persze nem lehet leírni 3 nap élményeit, annyi mindenről nem írtam még, de minek is írtam volna a szociális boltról vagy a Nagy Testvérről – aki mindent lát – hiszen az olvasók úgysem értenék. Ezt csak mi értjük, akik ott voltunk, akik átéltük.”

A kiránduláson készült képek megtekinthetőek a Galériában!