Költészet Napja

2004. 04. 12. | archívum |

Vass Albert :Nagypénteki sirató
Elmegyünk, elmegyünk, messzi útra megyünk. Messzi út porából köpönyeget veszünk, Nem egyszáz, nem kétszáz, sok százéves nóta. Így dalolják magyar honban, talán Mohács óta. Véreink, véreink, országutak népe. Sok százéves Nagypénteknek, soha sem lesz vége? Egyik napon Tamás vagyunk, másik napon Júdás vagyunk. Kakasszónál Péter vagyunk, Átokverte, szerencsétlen nagypéntekes nemzet vagyunk. Golgotáról golgotára hurcoljuk a keresztfákat. Mindig kettöt, sose hármat. Egyet felállítunk jobbról, egyet felállítunk balról. S amiként a világ halad, Egyszer jobbról, egyszer balról, Fölhúzzuk rá a latrokat.

Kurucokat, labancokat, közülünk a legjobbakat Mindég csak a legjobbakat. Majd, ahogy az idö telik Mind ki dolgát jól végezte, Nagypéntektöl nagypéntekig Térdelünk a kereszt alatt. Húsvéti csodára lesve, Egyszer a jobbszélsö alatt, Másszor a balszélsö alatt. Éppen csak a középsö az igazi Üres marad. Nincsen is keresztfánk közbül, Nem térdel ott senki, senki A mi magyar nagypéntekünk Évszázadok sora óta Évszázadok sora óta Ezért nem tud húsvét lenni. Így lettünk országút népe. Idegen föld csavargója. Pásztortalan jószágféle. Tamással hitetlenkedö, Kakasszóra Péterkedö, Júdáscsókkal kereskedö. Soha-soha békességgel Krisztus úrban szövetkezö. Te kerülsz föl, bújdosom én Én vagyok fönt, bújdosol te, Egynek közülünk az útja Mindig kivisz idegenbe. Bizony jól mondja a nóta, Hogy elmegyünk, elmegyünk Messzi nagy utakra megyünk, Messzi nagy utak porából Bizony köpönyeget veszünk. S ebbe a nagy köpönyegbe Sok-sok súlyos köpönyegbe Bizony pajtás mondom néked, Rendre-rendre mind elveszünk