Atlétikusnak költői túlzással sem nevezhető egyénként sosem próbálkoztam triatlonnal vagy öttusával, de biztos vagyok benne, hogy e megerőltető sportágak egyike sem kíván olyan fizikai és szellemi erőnlétet, mint London belvárosában autóval eljuttatni egy gyereket (pláne többet) az otthontól az iskoláig és vice versa. A school run-nak nevezett reggeli és délutáni téboly a szelíd családanyákat vérszomjas amazonokká, a békés apákat bőszült gladiátorokká változtatja, épeszű autós pedig nem merészkedik ilyenkor az ámokfutó gyerekfutároktól hemzsegő utakra.

Egymást párnával ütlegelő emberekre csodálkozhat rá Budapesten az a gyanútlan járókelő, aki március 22-én délután négy órakor a Deák tér környékén sétál. Nem, emberünk esze nem ment el teljesen, és azoké sem, akik a párnával kergetik egymást a tér közepén: egyszerűen csak a Nemzetközi Párnacsata Nap (World Pillow Fight Day) előtt tisztelegnek.

Micsoda koncert…Micsoda éjszaka…Micsoda banda… − még a legendás rockmagazin, a Kerrang sem talált jelzőket a Muse tavaly nyári, felejthetetlen megakoncertjére. Június 16−17-én Cydonia lovagjai 150 000 néző előtt, elsőként vették birtokba az új Wembley stadion színpadát. Most azoknak is részük lehet a nem mindennapi élményben, akik akkor nem élvezhették élőben napjaink egyik legsikeresebb rockzenekarának lélegzetelállító, két napos show-ját. Március 17-én kerül ugyanis a lemezboltok polcaira az együttes H.A.A.R.P. Muse Live at Wembley címet viselő CD-DVD albuma, a nyári koncet csaknem teljes anyagával.

Napfényes, álmos délután Primrose Hill népszerű játszóterén. Új-zélandi sorstársammal (ő is két óvodáskorú leányzó pótmamája) lustán üldögélünk a padon és figyeljük a homokozóban teljes odaadással szocializálódó kicsinyeinket. A játszótér társadalma ma gyanúsan békés és fegyelmezett (senki nem akarja fejjel lefelé a homokba ásni a másikat és a műanyagvödör-biznisz is súlyosabb testi sértések nélkül zajlik), így életmentő ösztöneinket pihentetve csak tunyulunk és pletykálkodunk a napon.

Már a legelső napon, vagyis február 14-én el tudtam menni megtekinteni a Yamato-Drummers of Japan idei előadását. Élményeimet, és személyes véleményemet fogom most megosztani a kedves olvasókkal.
Nagyon nehéz dolgom van ám, amikor kritikát kell írnom, mivel én sajnos (vagy szerencsére?) a végletek embere -vagyis inkább lánya- vagyok. Vagy nagyon tetszik valami, és akkor az egekig magasztalom, vagy pedig az ellenkezője történik, és akkor nem éppen szalonképes szavakkal illetem a látott vagy hallott műsort.

Harmadszor látogat immáron Magyarországra a világjáró japán élőzenét játszó Yamato nevű formáció. A taiko (japán dob) különleges hangzását összekötő látványos színpadi show elemekkel tarkított előadás kedvelői örülhetnek, mert a Yamato február 14-16 között Budapesten a Papp László Sportarénában, február 19-én pedig a debreceni Főnix Csarnokban lép fel.

Take it easy! – mondja az angol, azaz: vedd könnyedén! 2006 júliusában, amikor lelkes külföldi munkavállalóként először tettem a lábamat brit földre, még nem tudtam, morális fejlődésemben kulcsfontosságú lesz ez az intelem. A hozzám hasonló ön- és közveszélyes maximalisták általában nem ilyen élvezetes jelmondatok útmutatását követik az élet kanyargós ösvényén, pedig ha tudnák…