Steampunk. Ha valakinek nem mond semmit ez az angol szócska, akkor úgy is mondhatjuk gőzpunk. Ez meg persze röhejes, mint általában a magyar fordítások nagy része, úgyhogy engedtessék meg, hogy inkább magyarázkodni kezdjünk. Summázva az irányzatot egy viktoriánus alapokon nyugvó stílusról van szó, mely elegyíti a tengeralattjárók és Nemo kapitány világát az urbánus fantáziával, a gótikus elemeket a science-fiction-nel. S mi a végeredmény? Lenyűgözően ötletes, színtiszta iparművészet, szemet gyönyörködtető design, és a kultúrízlést maximálisan kielégítő hangulat.
Őszi és téli trend 2007-ben
Lassan vége a nyárnak, hamarosan beköszönt az ősz. Eljött az ideje, hogy mindenki belenézzen a ruhásszekrényébe, félretegye a nyári ruháit, és felmérje, hogy melyek lesznek azok a melegebb ruhák, amik kiállják a hidegebb idő viszontagságait. Általában minden embernek ez az első gondolata, viszont sokan azt is fontosnak tartják, hogy vajon lehet-e csinosan öltöködni a hideg, szürke környezetben. S ez valóban fontos, hiszen az embernek sokkal jobb lesz a közérzete, ha színesebb, és divatosabb ruhákban jár. Ezt a divattervezők is nagyon jól tudják, hiszen olyan kollekciókat igyekeznek kialakítani, ahol a választék óriási palettán mozog.
Sztárom a párom
Ki ne álmodozott volna már arról,hogy egy hírességgel együtt randizzon. Esteleg több is lehetne egy éjszakás kalandnál? Na de mi van akkor, ha jobban megismerjük kedvenc sztárunkat? Lehet, hogy annyira nem is jó, hogy ha egy híres ember a partnerünk.
Vera és Gabi az éneklő testvérpáros
Tóth Vera és Gabi csak egy átlagos tapolcai lány életét élték. Egészen a Megasztár című tehetségkutatóig. Azóta a testvérek élete gyökeresen megváltozott. A lányok kedvenc kávézójukban meséltek, új albumukról , és a hétköznapjaikról.
„Mert a zene az kell…”
A zene, a ritmus szeretete majdnem teljesen egy idős az emberiséggel. Mi sem lehetne erre jobb bizonyíték, minthogy az emberek általában zenés szórakozásokat keresnek, de még ha nem is a zene a fontos, akkor is ott szól a háttérben.
Talán ennek is köszönhető, hogy mostanában egyre több kisebb klub is állít egy saját színpadot, melyen helyet biztosít a kezdő, bemutatkozásra váró zenekarok számára. Számukra jó ismeretség, számunkra kellemes élmény!
Meglepetés olasz mozi
Új olasz film kerül a mozikban csütörtökön. Ha amerikai moziról lenne szó, ez nem lenne újdonság, de az elmúlt években az olasz filmek nem árasztották el a magyarországi filmszínházakat. Az olasz film nagy nevekkel dicsekedhet a múltból, hogy felsorolni is hosszú lenne, de a 80as évek végétől már nem ragyog olyan fényesen a filmgyártásuk. Az utóbbi évtizedekben leginkább Giuseppe Tornatore (és Roberto Benigni) bizonyított színvonalas filmekkel, mégis fenntartva az olasz film renoméját. Őket a szakma és a közönség is egyaránt elismerte.
Bulizás: Pro és kontra
Manapság rengeteg fiatal engedi ki a gőzt hétvégenként különböző szórakozóhelyeken. Jó magam azonban nem tartozok ezen népes táborhoz. Hogy miért? Elsősorban azért, mert jobban kedvelem a csendes, beülős helyeket, ahol egy baráti társaság normálisan tud beszélgetni anélkül, hogy bármiféle atrocitás érné. Másrészről egyre többet hallani arról, hogy a szórakozóhelyeken felütötte a fejét a kábítószer. Véleményem szerint nem feltétlenül kell üvöltő zene, alkohol és egyéb mesterséges dolog ahhoz, hogy jól érezzük magunkat barátaink körében.
Én azonban kíváncsi voltam arra, hogy a korombeliek milyen gyakran és hogyan szeretnek bulizni. Készítettem néhány interjút ezzel kapcsolatban, amelyeket most elolvashattok.



