Július első hétvégéjén a korábban bejelentett világsztárok mellett többek között a THE PRODIGY, a KRUDER & DORFMEISTER páros és a HAYDAMAKY is fellép a VOLT Fesztiválon.
Július első hétvégéjén a korábban bejelentett világsztárok mellett többek között a THE PRODIGY, a KRUDER & DORFMEISTER páros és a HAYDAMAKY is fellép a VOLT Fesztiválon.
BILLY IDOL, az ikonikus rock and roll világsztár és a trip-hop stílusteremtő MASSIVE ATTACK már biztosan fellép az idei VOLT Fesztiválon. Akárcsak ANDY C, a PAROV STELAR BAND és DJ YODA. Négy hónappal a kapunyitás előtt a hazai nagyágyúk közül is publikus már néhány név.
Teltházas zárónappal felülírta a tavalyi látogatói rekordját a VOLT. A zárónapon 25 ezren, a négy nap alatt 79 ezren szórakoztak a Hűség Városában. Béke és nyugalom volt jellemző a fesztiválra s a látogatók 1200 életet is megmentettek.
Július 1-2-3-4 az idei év VOLT napjai, amikor is a hazai fesztiválozók hada benépesíti a soporni Lövér kempinget, ki rockra, ki popra, ki elektronikus zenére vagy éppen egy teljesen más műfajra éhezve. A legváltozatosabb vidéki fesztiválunkra még június 17-ig kedvezményesen lehet jegyet kapni és jó hír az is, hogy már a nulladik napon indul a VOLT különvonat.
Július 1-jén indul a hazai fesztiválpaletta legváltozatosabb vidéki rendezvénye, a VOLT fesztivál. Azt már tudjuk, hogy zenei fronton rendkívül erős a kínálat, hisz Marilyn Manson, a Limp Bizkit vagy a Franz Ferdinand mellett számos nemzetközi sztár és a hazai zenei élvonal felvonul. A VOLT azonban mást is kínál: jelen esetben színházat, izgalmas beszélgetéseket és gyerekprogramokat.
A 17. Soproni VOLT Fesztivál július 1-4. közötti programja még több mint egy tucat nemzetközi sztárfellépővel bővült. A 220 hazai és külföldi zenekart és dj-t felvonultató programban a szervezők friss fellépőként jelentették be az idén januárban új lemezzel jelentkező, legendás brazil metál csapatot, a SEPULTURÁ-t. Liverpoolból érkezik a kelet-európai gyökerekkel rendelkező, alternatív elektró zenekar, a LADYTRON, amely az elmúlt időben a Nine Inch Nails és a Depeche Mode szárnyai alatt járta a nagyvilágot.