Aktuális sztárok és élő legendák Zamárdiban

2009. 03. 15. | Balaton Sound | Gélák Róbert

Balaton SoundA legaktuálisabb nevekkel és élő legendákkal egyaránt szép számmal találkozhatunk a Heineken Nagyszínpad világsztárjai között. Itt lesz sokak örömére az évtized legfontosabb popzenészének tartott MOBY, az elektronikus zene alapítójaként nyilvántartott német KRAFTWERK legénysége, a Trainspotting-soundtrack kapcsán világhírűvé vált brit UNDERWORLD. De ugyancsak a nagyszínpadon köszönthetjük a 2005-ös emlékezetes VOLT-os koncert után visszatérő washingtoni THIEVERY CORPORATION legénységét, és igazi szenzációként először lép magyar közönség elé a sok év után új albummal jelentkező RÖYKSOPP.

A nagyszínpad és számos kisebb programhelyszín mellett az idei évben is működik a vízparti T-Mobile Terasz, ahol a nap 24 órájában több műfajban finomságok, világsztárok és látványos produkciók váltják egymást. A megnövelt méretű, közel 10000 vendég befogadására alkalmas Samsung Mobile Arénában pedig idén is a világ legfontosabb DJ-i váltják egymást. Az eddig információk szerint biztosra vehető, hogy itt lesz ERICK MORILLO, a technó ikonikus alakja, CARL COX, visszatér a tavalyi nagy kedvenc, DAVID GUETTA, és a 2008-ban ezrek által várt fellépést pótolja RICHIE HAWTIN.

A Heineken Balaton Sound fesztiválra kedvezményes, elővételi áron június 12-ig kaphatók jegyek országszerte. A kijelölt irodákban üdülési csekket, Cadhoc utalványt és Sodexo Kultúra, valamint Accor utalványt is elfogadnak. Belépőjegy futárral is rendelhető a honlapon.

Moby – Nagy hal

Ki az a New York-i ex-teabolt tulajdonos, akinek embernagyságú szintetizátorán David Bowie kalapja figyel már évek óta egy szimpla hétvégi vega-vacsora emlékeként? Kicsoda a popzenében Richard Melville Hall, 43 éves, szimplicista, környezetbarát gondolkodó, a Moby Dick című regény írójának ük-ük-ük-stb..unokája? És talán a legkönyebben; ki az a világhírű elektro-pop dj, akinek 1999-es Play című albumából több mint 10 millió példány kelt el világszerte, és aki olyan megaslágerekkel tölti tele szüntelenül a fejünket, mint a Why Does My Heart Feel So Bad, a Lift Me Up, vagy a We’re Made Of Stars? Mindenki tudja, hogy a 2000-es évek egyik legsikeresebb pop zenésze, Moby, aki az iTunes felhasználók kedvenc dance albumával, a Grammy-jelölésekkel is megpakolt Last Night-tal ezúttal a Heineken Balaton Sound közönségnek tart mentálhigiénés bemutatót az általa kifejlesztett és méltán népszerű elektro életmódról; a testi és lelki bajok felszámolásában egyaránt hatékony, frissítő party kúrán való részvétel minden fesztiválozó számára kötelező!

http://www.youtube.com/watch?v=MwyPI-zKqRs

Kraftwerk – A gépek lázadása

Minden idők legbizarrabb összművészeti vállalkozásának, a Krafwerk tevékenységének köszönhetően 1974-ben, Florian Schneider és Ralf Hütter irányításával a gépek vették át a hatalmat a kortárs popzenében. Ekkor jelent meg a Kraftwerk elektro forradalmának kiáltványa, az Autobahn című lemez, amelyet olyan legendás futurista szimfóniák követtek, mint a Radio-Activity (1975), a Trans-Europe Express (1977), a The Man-Machine (1978) vagy a Computer World (1981). A zenekar által minimalista elektropop hangokkal életre keltett digitális világ szépségei azóta is, generációs határokat nem ismerve ejtik rabul a hallgatókat. Az idei Heineken Balaton Sound Fesztivál méltó módon emlékezik meg a 35 éves elektro-forradalomról; júliusban Ralf Hütter vezetésével, a 2004-es Tour De France turnét követően újra Magyarországra érkezik a világ első számú popreaktora, a német Kraftwerk zenekar!

http://www.youtube.com/watch?v=OFMs1w9_8OQ

Underworld – Mozdulj!

Mindenki ismeri Nagy-Britannia legfontosabb techno-kettősétől, Karl Hyle-tól és Rick Smith-től legalább a Born Slippy című számot, és még véletlenül sem gondol B-vonalas vérszívásra, ha az Underworld jelenik meg headlinerként a Balaton Sound programjában. Most minden fesztiválozónak lehetősége nyílik arra, hogy a Danny Boyle kultuszfilmjével, a Trainspottingal népszerűvé váló trace himnuszon innen és túl jobban megismerje a legújabb kori elektro hullámnak a 90-es évek elején lökést adó, a 2000-es években is folyamatosan aktív Underworld-t, amely legutóbb két évvel ezelőtt csavarta el a közönség fejét a hipnotikus Oblivion With Bells című albummal. A tömeghipnózis idén nyáron Zamárdiban ragadja el újra a magyar közönséget, ahol a Hyle-Smith páros szuggesztív grafikákkal megküldött nagyszínpados koncertjével préseli ki a maximumot a Heineken Balaton Sound legendákkal mozgásban tartott közönségből is.

http://www.youtube.com/watch?v=TlLWFa1b1Bc

Thievery Corporation – Nagy fogás

Ringató-meditatív atmoszféra keríti majd hatalmába a fesztiválozókat, ha az Underworld egy-egy ambientesebb futama egyesül a Thievery Corporation lounge-os simogatásával a júliusi fülledtségben. A 2005-ös VOLT után újra a nyári fesztiválszenzonban Magyarországra látogató amerikai ambient pop zenekar, tavaly szeptemberben jelentette meg ötödik stúdióalbumát, a Radio Retaliationt, melyen a TC légies, meditatív programja, globális problémákról szóló elmélkedéstől kapott új, dub-os lendületet. A Rob Garza és Eric Hilton vezette Thievery Corporation hipnotikus-profilja kivállóan illeszkedik az eddigi Heineken Balaton Sound előadói felhozatalába; idén az első évében Zamárdiban fellépő, szintén világhírű Kruder&Dorfmeister bécsi alkotópáros kedvenc zenekara csavarja el varázsütésre a fejünket a lounge laza, minden hangulathoz hibátlanul passzoló eleganciájával.

http://www.youtube.com/watch?v=cQdPz2MmEW4

Röyksopp – Szuperjég

A Röyksopp letisztult, bensőséges atmoszférát teremtő downbeat játékai (Melody. A.M. – 2001, The Understanding – 2005) egy villanásra belopták magukat a hétköznapi hóviharok elől dance clubokban melegedő hallgatók és az elektro műfajban skandináv pólusváltásra nyitott kritikusok szívébe. Ennek bizonyítéka, hogy 2002-ben, a Röyksopp szinte az összes európai ország zenei díjátadóján elnyerte a legjobb elektro produkciónak kijáró első díjat, köztük a Remind Me című szám zseniális videojáért bezsebelt MTV Europe Music Award-al. Négy év szünet után a világ legkülönlegesebb elektro-pop zenekara két albummal készül újra rabul ejteni a világot; a Junior album, a rádiókat már megmozgató Happy Up Here-el március 29.-én, míg ikertestvére Senior címmel, az év második felében kerül a boltokba. A tavasszal induló Röyksopp-turné koncertjeire már most elfogytak a jegyek Európa-szerte; a magyar rajongók még a Heineken Balaton Sound Fesztiválra jegyet váltva részesülhetnek a Magyarországon először koncertező norvég zenekar könnyed dance-sagáinak semmihez sem hasonlítható, álomszerű csodáival.

http://www.youtube.com/watch?v=lBvaHZIrt0o

Erick Morillo – Tekerd!1.0

A kilencvenes évek legnagyobb dance slágerének, az I Like To Move It-nak szerzői közü a dj-gondozót üzemeltető, Subliminal kiadó vezetőjét, Erick Morilliot köszönthetjük a harmadik Heineken Balaton Sound Fesztivál fellépői között. Morillo a Real 2 Real felbomlását követően futott be nemzetközi dj-karriert, illetve évekig küldött rendszeres hangulatjelentéseket az ibizai klubéletről az MTV Ibiza műsorvezetőjeként, valamint megszámlálhatatlan mennyiségű mix-, és kislemezanyaggal bővítette Subliminal Sessions-ös házikönyvtárát. Neve világszerte garancia egy izzasztó house-estre, ahol a közismert mélynyomások mellett latinos motívumok teszik még színesebbé a cifrára kevert atmoszférát: legyen szó egy New York-i elitklubban tartott exkluzív mozgatásról, a Ministry Of Sound intézményeinek egyikében dirigált tömegrendezvényekről vagy egy nagy fordulatszámon pörgő Balaton parti fesztiválról.

http://www.youtube.com/watch?v=rpZ6q77G1Rs&feature=related

Carl Cox – Tekerd!2.0

Carl Cox több mint huszönöt éve meghatározó alakja a nemzetközi techno-house-club színtérnek, húsz évvel ezelőtt, szabad téren vetette be először háromjátszós keverését, a legendás Sunrise-partysorozat egyik energiamaratonján. Akkor, 15 ezer ember hódolt  a még pályafutása elején járó dj-ikon hárompultus varázslatának, és az érdeklődés az évek során sem lankadt az irányításával levezényelt acid house partyk körül. Az időközben Cox-védjeggyé váló keverési technika a világ első számú dj-évé emelte a barbadosi felmenőkkel rendelkező Coxot. A világ vezető lemezlovas szaklapja, a legjobb dj-kről 1997 óta minden évben 100-as listát készítő Dj Magazine, első díjátadóján a világ legjobbjának járó díjat neki ítélte. Az immáron nemzetközi dj-tehetség gondozó irodát (Ultimate) és két lemezkiadót (Ultimate, 23rd Century Records) is üzemeltető Cox a harmadik Heineken Balaton Sound Fesztiválon pörög tövább, ahol a rajongók már július közepén megkapják a nyári lendülethez szükséges ravedózist az őrült lemezkombók nagymesterétől.

http://www.youtube.com/watch?v=xvK-VBLjokI

David Guetta – Tekerd!3.0

David Guetta a világ öt legkeresettebb dj-je közé tartozik, és 2008 után újra készen áll arra, hogy legendás ibizai party-sorozatához, a Fuck Me I’m Famous bulikhoz hasonló hagyományt teremtsen a Heineken Balaton Soundon. 15 éves korában Guetta még csak legközelebbi haverjait forgatta meg szülei párizsi házának alagsorában, a későbbiekben a már említett ibizai buliknak és a hófehér dresszkódot előíró, nemzetközi The Sensation White partykon való fellépéseknek köszönhetően egyre nagyobb létszámúra bővítette baráti körét. A legtöbben a tavalyi Sound-os fellépést megelőzően akartak David Guetta közelébe férkőzni, amikor is 40 ezer rajongó tolongott a ‘fun-lovin‘ dj, Carl Cox-al, Tiestoval, Martin Solveig-el és Joachim Garraud-val közösen megtartott Stade de France-os lemez ütközetén. Guetta Daft Punk-közeli elektro funk játékai idén is tarolni fognak a zamárdi fesztiválon, csakúgy mint tavaly a legrangosabb klubzenei díjátadón, ahol ő vitte el a legjobb house és elektro számnak járó első díjat.

http://www.youtube.com/watch?v=1lYQ_OlaFuI

Richie Hawtin – Tekerd!4.0

Tekerd-sessionünk záró sztár dj-je az a Richie Hawtin, akinek életművéről a német Slices dj-magazin első helyen emlékezett meg egy hatvan perces dokumentumfilmmel az elektronikus zene úttörőiről szóló sorozatában. Az angliai születésű, 2003 óta Berlinben élő ambient technó dj, Plastikman-es és F.U.S.E-os munkáival szerzett magának kontinenseken átívelő hírnevet a kilencvenes évek elején. Egyedi stílusát Hawtin, a szintpop nagy klasszikusainak (kiemelten a Kraftwerk és a New Order) és a detroiti techno-közösség hagyományos ütemeinek vegyítéséből nyeri, önálló mix szériáiból (DE9, Decks, Efx & 909) előállított vegytiszta futur diszkója pedig világszerte teltházas közönséget vonz. Így lesz ez az idei Heineken Balaton Sound Fesztiválon is, ahol Richie Hawtin, pótolva tavaly elmaradt felépését, hozza el nekünk a legendás Motor City-partyk száguldását a Balaton partjára.

http://www.youtube.com/watch?v=aCIAJRCxNGU

címkék: