Balaton Sound – első nap
Az a lusta és kényelmes ember voltam, aki nem ment ki már nulladik napon, hogy legyen helye a kempingben. Csütörtök délután indultam el autóval az M7-esen, ahol útjavítás miatt egy jó ideig dugóban álltunk, de még így is kb. másfél-két óra alatt le lehetett érni Budapestről Zamárdiba.
Dub Pistols
A becsekkolás zökkenőmentesen zajlott. Aki a helyszínen akart vásárolni jegyeket, vagy kempingjegyet, annak sem kellett sokat várnia. A tavalyival ellentétben most a jegyüzéreknek nem volt szerencséjük, mert nemhogy nyereséggel, de majdnem veszeséggel tudták már csak eladni a jegyeiket. Sőt volt, olyan, akinek a nyakán is maradt egy-két, nem éppen olcsónak mondható bérlet vagy jegy. A fesztivál területén, a bejáratnál van az infó pult, ahol bármivel kapcsolatban tudnak segíteni. A pult mellett, és még több kihelyezett részen is hozzá lehet jutni a Pesti Est különkiadásához, amiben a fesztivál teljes programja, térképe és információi benne vannak.
Az első nap felhozatala igen kemény volt kezdésnek. Hozzá kell tenni, hogy a T-Mobile Teraszon éjjel-nappal lehet DJ-setekkre táncolni, vagy koncerteken tombolni. A csütörtöki nap nagy pillanata mégis a Dub Pistols és az Underworld volt, akik a Heineken Nagyszínpadon léptek fel. A Dub Pistols laza kezdése után, a növekvő tömeggel egyetemben a hangulat is megnőtt. A banda még egy közös fotót is csinált a közönséggel és a Balatonnal a háttérben. A másik nagy sztár, az Underworld volt, akik csilli-villi ruhájukban mutatkoztak, és kápráztatták el a közönséget.
Az éjszaka folyamán, akiben még volt szusz (és persze volt), az bulizhatott egyet a Samsung Mobil Arénában a cseh lemezlovas hölggyel, DJ Luccával, utána közvetlenül a “három lejátszós” Carl Cox-al. Akinek ennyi sem volt elég, reggelig bulizhatott a T-Mobil Teraszon.
címkék: Balaton Sound
Kinyomtatom!
Elküldöm e-mailben!



2009. 07. 16., 14:44
nagyon állat volt a sound! jövőre is tuti megyek!
itt van egy pár videó róla: http://www.youtube.com/view_play_list?p=9D29CA51B7A61D7F
2009. 07. 28., 14:29
áá nagyon oda vágott a sound! valaki nem tudja, hogy hol lehet 4. napi hawtin-os képeket találni? már mindent végig néztem, de sehol egy értelmes kép róla…pedig első sorban voltam és emlékszem, h rengeteg képet csináltak róla, mégsem lelem sehol…
2009. 07. 28., 15:03
sajnos én nem voltam a fényképezők között… képet én se találtam, csak videót. ha érdekel: http://www.youtube.com/watch?v=wvliE_TC7HI