Balaton Sound: kedvezmények péntekig

2009. 06. 09. | Balaton Sound | Valter

Balaton Sound

Balaton Sound

Mint ismeretes, tavaly nyáron – a hazai fesztiválszervezés történetében első alkalommal – a Heineken Balaton Sound fesztivál belépőjegyei elővételben elfogytak. A várakozás az idei évben is hatalmas: egy hónappal a kapunyitás előtt a bérletek 80%-a már elkelt, az igazi roham azonban a napokban várható. Országszerte június 12-én, pénteken éjfélig vásárolható elővételi áron bérlet és napijegy a legjelentősebb Balaton-parti fesztiváljára.

Napokon belül véglegessé válik a 3. Heineken Balaton Sound programkínálata. A Groove Armada legénysége napokkal ezelőtt jelentette be, hogy nem állnak készen a nyári turné műsorával, így a nagyszínpados program helyett DJ-szettel érkeznek a vízparti T-Mobile Teraszra.

Kárpótlásul azonban igazi szenzáció a rajongók számára, hogy a fennállásának 20. évfordulóját  a nagyszínpadon élő show-val ünnepli a legendás ORBITAL elektro együttes. A brit Q Magazin minden idők legjobb 50 koncertje között említi az Orbital ’94-es fellépését a Glastonbury fesztiválon, és ugyancsak azok közé a zenekarok közé sorolja az Orbitalt, akiket mindenképpen látni kell még ebben az életben. A magyar rajongók számára a nagy alkalom most jött el: július 11-én a Heineken Balaton Sound nagyszínpadán az Orbital!

A vasárnap esti zárókoncert a Get Physical kiadó nevéhez fűződik majd: az extravagáns minimal techno formáció, a NOZE érkezik a T-Mobile Teraszra.

Dj Freak és partnere, Ezechiel Pailhes négy évvel ezelőtt a barcelonai Sonar fesztiválon tartott fellépéssel hódította meg a nemzetközi elektro közvéleményt. A legendás barcelonai Noze koncert valamint az ugyanabban az évben kiadott debüt album megjelenése óta a színpadon 21. századi elektro dandy-knek öltözött zenészek neve Európa-szerte garancia egy hamisítatlan mediterrán klub estre, ahol a Noze klasszikus Korg szintetizátoron komponált önálló szerzeményei  lehelnek új életet a párizsi jazz húszas évekbeli fénykorának atmoszférikus darabjaiba.

ORBITAL – Tiéd a pálya!

A kilencvenes évek brit elektro erőterének egyik legnépszerűbb zenekara, a Karl Hyle és Rick Smith vezette Underworld már korábban jelezte jelenlétét az idei Heineken Balaton Sound-ra. Most a legendás brit partyszíntér másik korszakalkotó techno csoportja, a Hartnoll testvérek irányításával működő Orbital csatlakozik a harmadik a fesztivál páratlan szintetikus zenei programjához, olyan halhatatlan klubslágerekkel, mint a Chime, a Halcyon, az Are We Here?, a Satan vagy a The Saint. Paul és Phil Hartnoll húsz évvel ezelőtt döntött úgy, hogy a brit főváros rave, house és techno klubjait expressz-összekötő M25-ös körgyűrű nevét felvéve zenei történelmet ír a mindössze két és fél fontos költségen előállított Chime című számmal felhívva a világ figyelmét a szigetország undergorund elektro lelőhelyeinek kimeríthetetlen zenei erőforrásaira. A Chime rave himnuszának slágerlistás hódítását követően jelent meg az első Orbital album, melyet két évvel később az Orbital 2, majd a rá következő évben a legsikeresebb Orbital munka, a Snivilisation követett. A brit elektro mozgalmat világkörüli pályára állító Hartnoll testvérpár a Snivilisation című album kiadásának évében elnyerte a New Musical Express szavazásán az év legjobb dance produkciójának járó első díjat, melynek köszönhetően az Orbital már Nagy-Britannia legnagyobb fesztiváljain mutathatta be semmihez sem hasonlítható techno improvizációit, még több szakmai és rajongói elismerésre szert téve. Nagy-Britannia első számú popkult magazinja, a Q, az Orbital ’94-es Glastonbury-s fellépését minden idők ötven legjobb koncertje közé sorolta, hogy 2002-ben már azon 50 zenekar között említse meg őket, akiket mindenkinek látnia kell a halála előtt. 2005-ben úgy tűnt, hogy a Hartnoll testvérek végleg letértek a közös alkotói pályáról, így Orbital munkanéven futó szuperprodukciójukat a magyar közönség már soha többé nem láthatja élőben. A harmadik Heineken Balaton Sound egy megismételhetetlen elektrotörténeti ajánlattal mégis felkínálja a magyar Orbital-rajongóknak a Q magazin által előírt teljes élet lehetőségét; a négy év szünet után új albummal  (20) visszatérő Orbital idén nyáron Zamárdiban ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját!

NOZE – Elektro kabaré

A Get Physical kiadó Dj T-vel és Heidivel már eddig is komoly erőkkel képviseltette magát az idei Heineken Balaton Sound partyfelhozatalában. A Nicolas Sfintescu és Ezechiel Pailhes nevét rejtő, extravagáns minimal techno formáció, a Noze komfirmálásával a Thomas Koch (aka Dj T) álatal alapított Get Physical tovább növelheti esélyeit az idei Heineken Balaton Sound világhírű lemezkiadóinak képzelt versenyében. Nicolas Sfintescu, ismertebb nevén Dj Freak és partnere, Ezechiel Pailhes négy évvel ezelőtt a barcelonai Sonar fesztiválon tartott fellépéssel hódította meg a nemzetközi elektro közvéleményt. A legendás barcelonai Noze koncert valamint az ugyanabban az évben kiadott debüt album (Craft Sounds And Voices ) megjelenése óta a színpadon 21. századi elektro dandy-knek öltözött zenészek neve Európa-szerte garancia egy hamisítatlan mediterrán klub estre, ahol a Noze klasszikus Korg szintetizátoron komponált önálló szerzeményei  lehelnek új életet a párizsi jazz húszas évekbeli fénykorának atmoszférikus darabjaiba. A stílusában leginkább a szintén rendkívül népszerű brit szintipop zenekarhoz, a Hot Chiphez és a Booka Shade-hez közel álló francia elektro zenészek eddig nagyrészt az európai szintetikus zenei térben nyomulva szereztek meguknak hírnevet; 2006-ban például az első számú német elektro magazin, a De-Bug olvasói az év harmadik legjobb koncertzenekarának választották őket. A Noze bohém elektro kabaréja tavaly a Songs Of The Rocks-szal folytatódott, melynek lazaságaival – csakúgy, mint az kultikus Craft Sounds Of Voices formabontó találmányaival – a 2008-as nagysikerű Merlines koncert után csak az idei Heineken Balaton Soundon találkozhat.

címkék: