Gerillák népszerűsítik a BalaTONE fesztivált
A Magyar Turizmus Rt. képviseletében felszólaló Pókos Katalin a balatoni régió szépségeire, az adottságai által nyújtott színes programlehetőségekre, kulturális és gasztronómiai hagyományaira hívta fel a figyelmet, majd Lengyel Balázs a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum marketing előadója a tábor széles körű szolgáltatásairól tájékoztatta a résztvevőket.
Bukovinszky Béla elmondta, hogy a jelen gazdaásgi helyzet a hazai fezstiváloknak kedvez. Bővítve a fesztiválpalettát, ezzel az új rendezvénnyel még szélesebb körű közönség igényeit kívánják kielégíteni.
„Erre a legalkalmasabb terepnek ez a jól megközelíthető, remek infrastruktúrával bíró, gyönyörű környezetben fekvő Balaton- parti települést gondoljuk, nem is tudom, eddig hogy nem vettük észre”- mondta Bukovinszky.
A sajtótájékoztatón felszólalt Horváth Zoárd a Borsodi Sörgyár képviseletében, aki a fesztiválokon megjelenő Borsodi Maláta Bár sajátosságait taglalta.
A rendezvény szenzációjaként, az úttörőtáborok hangulatát visszaidézve, a Mókus Örs hangos dobpergés kíséretében felolvasta a fesztivált népszerűsítő hat napirendi pontot, amit a nap folyamán kibővült csapattal a főváros különböző pontjain: Moszkva téren, Nyugati téren, Oktogonon, Blaha Lujza téren, Deák téren, Ráday utcában és a Liszt Ferenc téren folytat majd.
A sajtótájékoztatón részt vett a Hooligans együttes, a Ladánybene 27, valamint Jamie Winchester.




