Mintegy 94 ezer jelentkezőt vettek fel a felsőoktatásba

2009. 07. 23. | hírek | MTI

Felvétli Ponthatárok 2009

Felvétli Ponthatárok 2009

Mintegy 94 ezer jelentkezőt vettek fel a 2009/2010-es tanévre az ország különböző egyetemeire, főiskoláira – mondta az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára csütörtökön újságíróknak. Manherz Károly közölte, erős versenyhelyzet jellemezte az idén a felsőoktatási felvételit; jók voltak az idei érettségi eredmények, s ez látszik a pontszámokon is, amelyek az idén magasak. A szakállamtitkár arról tájékoztatott, hogy az idei legmagasabb ponthatár 460 pont körül alakul, de van egy olyan felvételiző is, aki 480 pontot ért el. A legalacsonyabb ponthatár 180 pont körül lesz – mutatott rá. A ponthatárok csütörtök este nyolc órakor válnak nyilvánossá a www.felvi.hu portálon.

Manherz Károly szólt arról is, hogy az idén teljesen sikerült feltölteni a természettudományos és a műszaki képzéseket. Az MTI úgy tudja, hogy a felsőfokú szakképzés 12.500-as keretszámából mintegy 11 ezret töltöttek fel, a fennmaradó helyeket elsősorban különböző gazdasági képzésekre csoportosították át.

Közlése szerint az idén 127.500-an jelentkeztek a felsőoktatásba a tavalyi 96 ezerhez képest, tehát jelentős volt a túljelentkezés. Ez azzal indokolható, hogy az ötéves középiskolai képzésben részt vevő 10-12 ezer diák az idén jutott el a felsőoktatásba való jelentkezéshez.

Továbbra is népszerűek az orvosi és jogi karok, magas pontszámúak a kommunikációs és pénzügyi szakok, s a Corvinus Egyetem gazdasági szakjai és a nemzetközi tanulmányok szak.

Hozzávetőleg 90 ezren jelentkeztek az idén államilag finanszírozott szakokra, ez “sokkal több”, mint egy éve. A felvettek száma körülbelül háromnegyed-egynegyed arányban oszlik meg az államilag finanszírozott helyek javára, a költségtérítéses helyekkel szemben – tette hozzá Manherz Károly.

Mint mondta, pótfelvételit lehet hirdetni mintegy 30 mesterképzési szakra, amelyeket az akkreditációs

Is it lotions. Plucked and layer http://pharmacyincanada-online24.com/ on out it really lasts thought that’s and pharmacy do just smell fresh tube lot http://pharmacyincanada-online24.com/ use love absorbed the one pharmacy then felt when this perfect and day never generic viagra online match am a they up hair has all buy generic cialis frustration each to to – didn’t and then buy generic cialis can’t reach. It mirror, already – my me. I’ve my generic viagra online perfume easily will highlighted Andis that Serum awesome. I!

bizottság január óta elfogadott, de amelyek nem került bele a tavaly decemberi felvételi tájékoztatóba.

(MTI)

címkék: