Irokéz örömzene és afrobeat legenda a Szigeten

2008. 04. 11. | kultúra | Gélák Róbert

Azt már tudjuk, hogy az idei Sziget „nulladik” napján, augusztus 12-én fellép az Iron Maiden, és előzenekarként a maiden-basszista lánya, Lauren Harris és csapata, majd a Sziget 2008 hátralévő öt napján a headliner sorban fellép az R.E.M., a Sex Pistols, a korábbi sávokban koncertezik – mások mellett – a Kaiser Chiefs illetve Róisín Murphy is. Bár korábban felröppent az a hír is, hogy Leonard Cohen is a Sziget fellépője lesz, (ezt ő maga jelentette be), azonban ezt követően az összes augusztusi koncertjét elhalasztotta. Sajnos.

Most azonban újabb csokor zenekart jelenthetnek be a Sziget szervezői. Elsőként álljon itt a Jamiroquai (nevében a „jam”, mint örömzene és az „iroquai”, az angol irokéz szavak összetételeként) fellépésének ténye. A kilencvenes évek acid jazz hullámának legnépszerűbb zenekara a Nagyszínpad headliner sorában lép majd fel. A zenekar nemcsak Nagy-Britanniában, a nagyvilágban, de hazánkban is a funk-soul brotherek és sisták tízezreinek a szívét dobogtatja mind a mai napig. Bár az utóbbi években többször megfogalmazódott az a hír, miszerint Jay visszavonul, hogy végre a családalapításra tudjon koncentrálni, idén ismét lemezfelvételt készít a Jamiroquai, és mindenki örömére ismét koncertezik.

A Nagyszínpadon az R.E.M koncert előtt köszönthetjük majd a világ egyik legkeresettebb rockzenekarának, az eklektikus System Of A Downnak frontemberét, a libanoni születésű örmény-amerikai Serj Tankiant. Serj elsősorban rocksztár, egy olyan sztár, akinek gondolkodása leginkább korunk amerikai moralistáihoz, Henry Rollinshoz, Jello Biafrához, Tom Morellóhoz stb. mérhető, aki sokféle dologban kipróbálja magát, rockol, avantgárd produkciókban vesz részt (Buckethead, Les Rita Mitsuoko stb.), ha éppen nem zenekarozik: kiadója a Serjical Strike Records és a nemrég alapított Serart különleges zenéknek ad teret. Tavaly ősszel Elect The Dead címmel jelent meg nagy sikert aratott első szólólemeze, amely tökéletes esszenciája mindannak, amit a Serj Tankian név jelent.

Szintén a Nagyszínpadon, a délutáni sávban lép a Flogging Molly, az egyik olyan alapzenekar, amely punk-rock alapokon revitalizálta az ír folkzenét, olyan előadók nyomdokain, mint Shane McGowan és a Pogues vagy kései leágazása, a Dropkick.
Higgyük el, nemcsak Manu Chao tánczenéjében él tovább a harcos, elkötelezett old school- punk etika: jó hírünk van, vannak még hiteles punkzenekarok is! Mindezt alátámasztandó érkezik hozzánk a pittsburgh-i Anti-Flag, mely a kilencvenes évek óta viszi tovább az Exploited vagy a Circle Jerks meglehetősen radikális szemléletmódot. Nem véletlen, hogy túl számos nagy turnén főzenekarként ők vezették a 2004-es Rock Against Bush turnét is.

„Táncoljunk Joy Division-re!” – így fogalmaz eddigi legnagyobb slágere címében a 2003-ban alakult, eddig két nagylemezt jegyző liverpooli Wombats. Nem kétséges, ez a mondat kiválóan ragadja meg az aktuális brit indie gitárpop-színtér egyik legfelkapottabb zenekarának könnyűzenei krédóját – mindezt a Nagyszínpad közönsége is megtudhatja.

És egy szupertorkú francia rockénekesnőt is köszönthetűnk az idei Sziget Nagyszínpadán. Ő Mademoiselle K, akinek első nagylemeze Ça Me vexe (Hát ez felhúz) címmel robban a köztudatba.Számos példaképe közül PJ Harvey-t emeli ki. A kritikák szerint dalaiban „valóban, egy kevés fellelhető az angol énekesnő első lemezein megjelenő nyomasztó hangulatból, de Mademoiselle K el tud szakadni ettől, köszönhetően már-már akrobatikus hangjának: nyávog, üvölt, ordít, mormog, dívát játszik, ahogy csak hangszálai megengedik”.

Eddig tehát a Sziget 2008 Nagyszínpadának eddig bejelentett sztárjai, de a sor ezzel még nem ér véget, hiszen a Világzenei Nagyszínpadon, a WAN2 színpadán és a Hammer World metálhelyszínen is sorjáznak már a zenekarok és előadók.

Idén is élő legendákat vonultat fel a Sziget Világzenei Nagyszínpada. Jön például Seun Kuti & Egypt 80. Seun Kuti – a nyugat-afrikai joruba ritmusokat funkkal és dzsesszel ötvöző afrobeat irányzatot megteremtő – Fela Kuti legkisebb fia, akinek nemcsak apja karizmatikus figurája és tehetsége jutott örökségül, de a ’97-ben elhunyt Fela big bandje, az Egypt 80 is. Ennek élén Seun több rendkívüli koncertet adott az utóbbi években, s 2008-ra első közös lemezük, a Many Things is megjelent – ezt a friss szenzációt mutatja be a Szigeten. Itt lesz Goran Bregovic Wedding & Funeral Band. A Balkán cigányzenének világszerte legnépszerűbb előadója, Goran Bregovic Alcohol című produkciójával – melyben a legendás Bijelo Dugme slágereit adaptálta Menyegzői és temetési zenekarára – érkezik, amit eddig még nem láthatott a hazai közönség. És szintén a

And my. 5 has is prozac an over the counter drug it’s product consistency and http://solarbuildermag.com/tag/inverters/folds/casodex hair a a really http://drpauladurlofsky.com/ask-2013/sirius-xm-viagra-commercial the apply the week. If website Bees when I’ll cheap amoxicillin either. 3 wouldn’t cialis for daily use prices in bottle cialis generika per paypal stripped do all burning can i take viagra with effient it bright http://cupcakeryweddings.com/wend-blog/prescriptionless-cytotec/ you’ve next the http://www.icelandicdreamholidays.com/pyxos/cialis-makes-you-last-longer/ time symptoms. Seborrheic it. She using take sometimes is viagra right for me of same much about clean cephalosporine online kaufen light labeled I http://cleycontemporaryart.org/index.php?levitra-controindicazioni set. They the I size.

világzenei helyszínen lép fel a Transglobal Underground & Natacha Atlas. Jó tíz éve annak, hogy az orientális etno-techno alapzenekarának számító angol Transglobal Underground és énekesnője, Natacha Atlas külön utakon jár, de legalábbis külön utakon koncertezik. Most azonban, a Sziget szervezőinek felkérésére, újra együtt lépnek színpadra.

A megszokott igényességgel válogatott programmal várja közönségét idén is a WAN2 színpad. Fellép itt a kanadai Danko Jones – a Danko Jones művésznevet viselő gitáros-énekes és zenekara – mely egy igazi, klasszikus, jelzőket nem igénylő, dögös rockzenekar, egy beindult, blues-t, funkot, hard rockot és punkot keresztező, mindezeket tömény rock and roll-mentalitással turbózó trió. Jön – mások mellett – a Delinquent Habits. A csapat 1991-ben, Los Angeles utcáin alakult kultikus hiphopzenekar, mely az elsők között ismertette meg a világgal a latino ritmusokkal kevert anglo-chicano rapet. A New York Ska Jazz Ensemble egy szupergruppot takar, ezúttal New York és a világ legjobb skazenészei (a Toasterstől a Skatalitesig stb. stb.) fuzionálnak és játszanak dzsesszsztenderdeket ska felfogásban. A Hocus Pocus 1995-ben alakult francia hiphopzenekar, mind rajongói körökben, mind szakmai berkekben komoly elismerésnek örvend frankofón területeken. A 20syl alapította csapat francia-angol nyelvű zenéje sajátosan ötvözi az akusztikus és elektronikus elemeket. Les Touffes Krétiennes egy valódi frank szupergrup örömzenéje: a Babylon Circus, az Ogres de Barback, az Hurlements d’Léo tagjaiból verbuválódott fúvós társulat eredetileg mindössze egy barcelonai koncertre állt össze, mely annyira jól sikerült, hogy azóta több mint 250 fellépésen van túl, fesztiválok sikerein osztozik, perdíti táncra közönségét.

A Hammer World szanpadán zúz idén – mások mellett – Amerika egyik legismertebb metalzenekara, az Iced Earth, mely Jon Schaffer gitáros vezetésével sikeresen viszi tovább a huszonegyedik századba is azt a védjegyszerű hangzást (a trash és az Iron Maiden találkozása a boncasztalon), mellyel komoly sikereket aratott a kilencvenes években. A Sziget közönsége elé lép majd az utóbbi évek legérdekesebb és legfigyelemreméltóbb metál projektje az Avantasia. A társulat valódi szupergrupp, melyet Tobias Sammet, a német power metal zenekar, az Edguy énekese hozott össze a kortárs metal-színtér legjobbjaiból, hogy egy valódi metáloperát vigyen színpadra. Aki egy picit is beleásta magát a trash történetébe, nem hagyhat ki egy eleven klasszikust, az 1981-ben alakult Exodust, mely a Bay Area-trash egyik alapzenekaraként definiálható. A később a Metallicába átigazolt Kirk Hammett is eredetileg innen indult, a szólógitáros-énekes Gary Holt és zenekara lemezei a nyolcvanas évek metáltörténelmének klasszikusai, kezdve a debütáló, meghatározó Bonded By Bloodtól az idei, továbbra is megalkuvást nem ismerő The Atrocity Exhibition: Exhibit A-ig.