Take it easy− Kalandozások Temzén innen, Dunán túl −

Take it easy! – mormolom magamban szombaton hajnali fél tízkor, amikor az állatkerti majomházat idéző (bőgés, visítás, dübörgés…na jó, a szag nélkül) hangzavarra ébredek. Ideges természetű és tyúkanyósan aggodalmaskodó emberként a kezdetekben még képtelen lettem volna arra, amit most teszek: a fejemre húzom a paplant és alszom tovább. Ha a csemeték ezalatt kardélre hányják egymást, legyen az ő bajuk. Hétvége van, nem dolgozom.
22 éves koromban kevés tapasztalattal, ám annál nagyobb lelkesedéssel, diplomámon még meg sem száradt pecséttel, egyik napról a másikra lettem háromgyerekes “családanya”. Életem párjának nem sok szerepe volt a villámgyors szaporulat létrehozásában, porontyaink apróhirdetés útján kerültek fennhatóságunk alá. Valóságos szüleik idősödő (ám erről tudomást venni nem akaró) és rendkívül elfoglalt emberek lévén kerestek pótanyát, pótapát, szakácsnőt, sofőrt, mosónőt, kertészt, takarítószemélyzetet, miegymást ivadékaik és háztartásuk számára. Gazdálkodj okosan jelszóval, hosszú évek pénztárcabarát gyakorlatát követve Kelet-Közép Európa dolgos és kisigényű népeiből kerestek jelentkezőket, s személyünkben hamar meg is találták a fantasztikus párost.
Cseh elődeink már távozóban voltak, a segítség gyorsan kellett, így hipp-hopp Londonban találtuk magunkat egy elképzelhetetlenül rendetlen (hímnemű egyetemisták lakta albérlet feat. ócskásraktár), négyszintes családi házban, egy tizenkét éves, hiperaktív fiú és két, anyja után teljes hangerővel bömbölő három esztendős leánygyermek szívderítő társaságában.
Ami ezután jött: sírás-rívás és fogaknak csikorgatása… A kezdeti nehézségek után azonban hamar kibimbózott, majd virágba borult a viktoriánus családi idill, és azóta többé-kevésbé boldogan élünk…amíg csak meg nem unjuk az egészet, és vissza nem térünk a ködös Albionból tejjel-mézzel folyó kis hazánkba.
Addig is igyekezzük könnyedén venni a kaotikus életet, amiben fogadott családunk mellett részünk van (hidegvérű és szervezett angolok?), a pocsék időjárást, a tejes teát, a Galla Miklós legrosszabb pillanatait idéző angol humort és az egyéb kellemetlenségeket, elvégre mi mást tehetne a szegény, kelet-közép európai munkavállaló? Szabadidőnkben pedig maradéktalanul kihasználjuk a London kínálta lehetőségeket és élvezzük az itteni nyüzsgő, izgalmas, világvárosi életet – mert megérdemeljük! (Kalandjaink hiteles krónikája rövidesen olvasható itt, az ifineten)