III. – „And I said goodbye.”

2007. 09. 03. | nincs | Andy

Első ránézésre úgy tűnik, hogy a válasz igen; de azért nem árt, ha körbenézünk egy pár ember háza táján, akikkel éppen hasonló történt a közelmúltban. Vegyük például egyik kedves barátnőmet, Dórit, akinek a barátja kénytelen volt nélküle elutazni szüleivel egy hétre. Ezt a legkönnyebb talán elviselni, hiszen tudjuk, hogy az újbóli találkozás már nincs is olyan messze, mi több: egy ilyen rövid szünetecske is látványosan felpezsdíthet egy „lapulófélben” lévő párkapcsolatot.

A következő szintre érve ez nem figyelhető meg. Fanni két hete szakított barátjával, akivel lassan egy éve voltak már együtt. Hogy mi a különbség? Tulajdonképpen összesen egyetlen ponton tér el az előző példától: itt egyik fél sem számít igazán arra, hogy újra látják egymást – és hogy bármi újból kialakul közöttük. A szakításokban az igazi rém a bizonytalanság, hogy elvesztettél valakit valamennyi időre, talán örökre, el kell engedned egy fontos személyt az életedből. Kezdem megérteni, mivel jár ez együtt. Minél több embert ismersz, annál tágabb a világod, annál többet tehetsz meg, nő a mozgástered; de ha valakit elveszítesz magad mellől, az felérhet annyival is, mintha egy testrészedtől kellene megválnod egyik napról a

másikra. A szakításokhoz – mint az amputáció szellemi formájához – sosem lehet hozzászokni.

Maradt még egy típus, ami boncolgatásra vár e cikk keretében. A végső búcsú.

Van, amikor nem mi, és nem a történést elszenvedő illető dönt az elválás időpontjáról. Hanem az Élet vagy Sors vagy nevezzük bárminek – s amikor így, majdhogynem erőszakkal választanak el valakitől, akkor fáj igazán a szívünk. Ez a furcsa hullám bármikor elérheti bármelyik barátunkat vagy családtagunkat, gondoljunk csak bele! Óvatosabbnak kellene lennünk egymással, odafigyelni az érzelmeinkre és arra, hogy belőlük mennyit mutatunk ki, ugyanis ebben a soha meg nem álló világban könnyen elragadhat bárkit a Sors mellőlünk. Megérné jobban törődnünk egymással… Senki sem érdemelné meg azt, amit többek között egyik rokonom is megkapott: teljesen egyedül kellett megválnia az egész világtól, senki nem volt mellette. Igaz, milyen szörnyű lehet egyedül meghalni…?

Megállapítottam valamit: Az ember akkor lehet igazán kétségbe esve, ha már nincs kitől búcsút vennie.