Bónusz Electronic Music Festival 2008
A nemzetközi kiválóságokat felvonultató esemény során az ‘A’, azaz ‘BECKS & VISUALPOWER’ aréna azokra számít, akik például a francia DAVID GUETTA (F) játékára kíváncsiak. Ibiza kedvence párizsi dj-je kapott már Grammy-jelölést, és átvehette az év dj-jének járó díjat a 2005-ös londoni House Music Awards-on. Szerzői albumai, például a 2007-es Pop Life, többmilliós eladást produkálnak szerte a világon; rajongói között oly hírességeket találunk, mint Steven Spielberg, J-Lo vagy Kate Moss. Ugyanitt játszik Hollandia egyik legismertebb dj-producere, JUNKIE XL. Ő momentán a 2008-as, „Booming Back at You” című albumával turnézik; valamint David Bowie-val együtt koptatja Hollywood egyik stúdióját , közös alkotásban készülő filmzene kapcsán. Mellettük találkozhatunk a Turbo Recordsot igazgató TIGA-val is, akinek híresen szürrealista party-felfogása hoz majd némi misztikumot és szexizmust a Bónuszra. Ugyancsak sajátos stílusa van a Guettához hasonlóan Grammy-jelölt TIMO MAAS-nak, aki szintén az ‘A’ aréna vendége. A német DJ egyébként a new yorki Pacha, valamint az ibizai DC10 klubestjeinek vezető alakja. De éppígy bulizhatunk a magyar közönség kedvenc HERNAN CATTANEO-val, aki Argentínából hódította meg a szcénát. A Buenos Airesben született művész Digweed, Sasha, Oakenfold és Tenaglia megbecsült pályatársa; a Perfecto, Yoshitoshi, Bedrock, Subliminal és Renaissance labelek sokra tartott alkotója. Végül, de nem utolsó sorban, láthatjuk az angol NIC FANCIULLI-t, akinek 2007-es, James Zabielával készített One+One lemeze és turnéja vitt táncba masszív tömegeket világszerte. A fergeteges sztárparádé természetesen válogatott magyar DJ-k szereplésével lesz teljes: CHRISS, KÜHL, STERBINSZKY, SLAM JR, SANFRANCISCOBEAT, és a JUNKIE & HAWKY duó is a BÓNUSZ ‘A’ arénájában tölti augusztus 30-ának éjjelét.
A támogató BECKS és VISUALPOWER jóvoltából tágas, minőségi sörterasz, illetve gigászi látványtechnika teszi majd teljessé a BÓNUSZra kialakított helyszínképet.
Mindeközben a ‘B’ azaz ‘T-MOBILE’ arénában némileg dinamikusabb ritmusok uralják majd a terepet.. A DJ-pultban oly adu-ászok szerepelnek, mint például a lassan húsz éve játszó CHRIS LIEBING, aki mára alapított jó pár neves kiadót, és telt házas esteket visz, amerre jár. Sven Vath, valamint DJ Hell mellett ő a legismertebb német techno-lemezlovas. Amerikát ugyanakkor a chicagói szuper-showman DJ RUSH, és philadelphiai fenomén, JOSH WINK képviseli itt, a BÓNUSZ ‘B’ arénájában. A meghökkentően különleges megjelenéséről, különc zenéiről híres-hírhedt RUSH 2007-ben teljesen magával ragadta a budapesti nyárbúcsúztató fesztivál közönségét, ez most sem lesz másként. JOSH WINK szintén kiemelkedő forma az elektronikus zenei világban: 1995 óta folyamatosan úton van, experimentális hangzású szettjei underground pincéktől a megarendezvényekig mindenhol tarolnak. Az est folyamán elcsíphetjük még a Terminal M kiadót vezető berlini MONIKA KRUSE-t; a frankfurti inspirációkból építkező, live show-val fellépő BRIAN SANHAJI-t; és az osztrák DJ FELIPÉ-t is. A hazai elektronikus zenei porondról HOT X, BUDAI, COYOTE, IGOR DO’URDEN, továbbá DJ NEWL valamint a live szettel készülő COLLINS & BEHNAM hozza a legfrissebb muzsikákat a DJ-pultba. Ceremóniamesterként a bécsi LIVING F/X performace csoport főszereplői, MC MARS & MC SPOT tartják csúcson a bulit elejétől a végéig – Ők egyébként a fesztivál mindkét arénájának színpadán fellépnek ezen az éjszakán. A ‘B’ csarnokban mindemellett külön élményt nyújt a támogató T-Mobile által kialakított, kényelmes benti pihenőrész; valamint az arénán kívül található, hatalmas szabadtéri lounge.
A teljes program kivitelezése, a tervek tökéletes megvalósítása a mindenkori magyar party-élet legnagyobb költségvetésű rendezvényévé tette az idén megújult BÓNUSZ FESZTIVÁLT.
Mi mást mondhatnánk még? Tarts velünk az ország legnagyobb elektronikus zenei nyárzáró buliján !
2008.08.30. BÓNUSZ ELECTRONIC MUSIC FESTIVAL 2008
SYMA “A” és “B” ARÉNA – BUDAPEST
BECK’S & VISUALPOWER ARENA “A”:
DAVID GUETTA ( F )
JUNKIE XL Live! ( NL )
TIGA ( CAN )
TIMO MAAS ( D )
HERNAN CATTANEO ( ARG )
NIC FANCIULLI ( UK )
CHRISS ( H )
KÜHL ( H )
STERBINSZKY ( H )
SLAM JR. ( H )
JUNKIE & HAWKY ( H )
T-MOBILE ARENA “B”:
CHRIS LIEBING ( D )
DJ RUSH ( USA )
JOSH WINK ( USA )
MONIKA KRUSE ( D )
BRIAN SANHAJI Live! ( D )
PHILIPP STRAUB ( A )
HOT X ( H )
BUDAI ( H )
COYOTE ( H )
IGOR DO’URDEN ( H )
COLLINS & BEHNAM ( H )
DJ NEWL ( H )
SANFRANCISCOBEAT ( H )
Master of Ceremony: MC MARS & MC SPOT ( A )
helyszín: SYMA “A” és “B” ARÉNA
cím:1143 Budapest – Ifjúság útja 2. ( a Népstadion területén )
kapunyitás: 19:00, start: 20:00, end: 08:00
elővétel: 4990 HUF / 20 Euro
belépő: 5990 HUF / 25 Euro
VIP jegy: 10000 HUF ( limitált ) / 40 Euro
info: 06 30 30 30 220
Internetes jegyrendelés:
Kinyomtatom!
Elküldöm e-mailben!


