Rockmaraton ’07

2007. 06. 18. | programok | Gélák Róbert

A lassan kiöregedő edinburgh-i zenészeket, és 1980-ban alapított együttesüket még ma is az „igazi punk” képviselőiként tartják számon a rajongóik. Megalakulásuk után egy évvel – az azóta jelmondattá, szállóigévé, pólófelirattá vált – „Punk’s Not Dead” című lemezükkel robbantak be a brit zenei életbe. Pályafutásukat a zenei sikereik mellett bőven kísérték letartóztatások, botrányok, mégis büszkék arra, hogy örök lázadónak, és különcnek számítanak. Dalszövegeikkel, nyilatkozataikkal rendszeresen sokkolták a közvéleményt, Margaret Thatcher egykori brit miniszterelnököt éppúgy céltáblájuknak tekintették, mint más vezetőket.

Az idei a fesztivál hetedik éve, a magyar rockzene nagyjai-öregjei két színpadon lépnek fel július 9-15. között, koncertezik többek között a Hobo Blues Band, a P-Moblie, az Ossian, a Tankcsapda. A kezdő együttesek tehetségkutató versenyen mérhetik össze tudásukat. Bár a Rockmaraton méreteiben nem bővült, csak szolgáltatásaiban fejlődött tavalyhoz képest, a szervezők több ezer látogatóra számítanak. A magyar viszonylatban alacsonynak számító jegyárak mellett vonzó lehet, hogy a fesztiválozók ingyen sátorozhatnak a rendezvény ideje alatt.