A Sziget mínusz egyedik napján, augusztus 9-én, egy egyedi megakoncert keretében búcsúzik közönségétől a Kispál és a Borz zenekar. Az elmúlt 23 év legnagyobb slágereivel, a zenekar kedvenc Kispál dalaival, vendégfellépők sorával. Goodbye Kispál!!
Négy év után ismét felvonul a Motörhead a tokaji feszten
„Mi vagyunk a Motörhead és rock n’ roll-t játszunk.” – a banda szerény koncertnyitó mondata idén a Hegyalja Fesztiválon hangzik majd el. Itt lesz még a brit Roots Manuva, és a Budapest Bártól kezdve a Csík Zenekaorn át a Tankcsapdáig a hazaiak sem maradnak ki a július 14-től 18-ig tartó pörgésből.
EFOTT 2010 – Pécs-Orfű
Tíz év után újra a Pécsi Tudományegyetem látja vendégül az EFOTT résztvevőit Európa Kulturális Fővárosába, minden eddiginél több programmal. A jegyek már kaphatók, az EFOTT-os hostessek pedig idén is ellátogatnak majd valamennyi felsőoktatási intézménybe! A fesztivál honlapján és Facebook oldalán már minden információ elérhető az idei rendezvényről!
Első fecskék a Szigeten
A tavasz első rügyfakadásával egy egész bokornyi zenekart jelentett be kedvenc fesztiválunk, a Sziget, mely augusztus második hetében lesz nagyon jó az óbudai Hajógyári-szigeten. Lesz itt Iron Maiden, Faithless, Muse, a metál kedvelőinek Children Of Bodom, Monster Magnet, 69 Eyes, Paradise Lost, a többi hajtás után!
Prodidzsáj a VOLT-on!
Július első hétvégéjén a korábban bejelentett világsztárok mellett többek között a THE PRODIGY, a KRUDER & DORFMEISTER páros és a HAYDAMAKY is fellép a VOLT Fesztiválon.
David Guetta és a Pet Shop Boys is a Soundon
Tíz újabb nemzetközi sztárral bővült a Heineken Balaton Sound idei programja, tíz újabb érv amellett, hogy ott legyünk a Soundon, ráadásul március 31-ig kedvezményes áron. Zamárdi szabadstrandjára érkezik többek között DAVID GUETTA, a PET SHOP BOYS, TRICKY...
StarGarden: a legendák fesztiválja
Többszázmillió eladott lemez és a világ legismertebb slágerei jellemzik a pályafutását azoknak a legendás zenekaroknak, amelyekből egy nagy csokrot vonultat fel egyetlen hétvége alatt a Sziget Szervezőiroda, legújabb nagyszabású rendezvényén.


