Mindannyian mások vagyunk, de akik szerint éppen ez a jó, azoknak ott a helyük augusztus 11-én, azaz Sziget nulladik napján a Hajógyári Szigeten, ahol két nagyszínpadon – egyidőben – a hazai pop-rockélet legismertebb képviselői és külföldi vendégzenészek valamint magyar jazzmuzsikusok és Miles Davis világhírű zenésztársai tízórás magakoncerten zenélnek, tiltakozva a rasszizmus ellen.
Amfiteátrum-Pécs2010 színpad a Szigeten
A nemzetközi jazzélet egyik legnagyobb gitárvitruóza, Al Di Meola mellett a portugál fadó-énekesek legígéretesebb tehetsége, Ana Moura, egy tradícionális román tangó-énekes, Oana Catalina Chitu vagy az elsöprő hangulatú, vad és meditatív zenékkel kísérletező Emily Loizeau is bemutatkozik.
Rock a Szigeten
A Szigetben - kedvenc fesztiválunkban - pont az a nagyszerű, hogy míg egyik helyszínen pörög a parti, a másikon világzenére mozdul a közönség, emitt lenyűgöző utcaszínház bűvöli el a nagyérdeműt, amott a nemzetközi romazene pörgeti fel a kedvet és még megannyi helyszínen megannyi stílus.
Kultikus koncertek és világsztár Dj- szettek az Arénában
Kétszer hitegette már a Balaton Sound látogatóit és most - úgy néz ki – a Szigetre jön el Ibiza első számú Dj-je, Jose Padilla. A Burn Party Aréna megasátra idén bővült programajánlattal várja a műfaj szerelmeseit, többek mellett Pete Tong, Paul Oakenfold, és társaik.
Megakoncertek a Sziget nulladik napján
A több mint 30 éves múltra visszatekintő angol Rock Against Racism (RAR) mozgalom megkeresésére a Sziget szervezői a RAR-el valamint a Love Music Hate Racismmel és a Brit Nagykövetséggel közösen monstre koncertsorozatot szerveznek a Sziget nulladik napján, azaz augusztus 11-én, ZENE A RASSZIZMUS ELLEN címmel.
A 20 éves Tankcsapda a Szigeten ünnepel
Élete eddigi legnagyobb koncertjére készül Magyarország leghíresebb rock együttese, a Tankcsapda. A Sziget Nagyszínpadán, a -1. napon (augusztus 10.) fognak a húrok közé csapni a fiúk, megünnepelve ezzel a 20 éves fennállásukat. A tevezett két és fél órás koncert a zenekar teljes spektrumát felvonultatja majd.
Sziget 2009 – az év legjobb hete
Amikor a világméretű recesszió mélysége és befejeződésének időpontja még mindig bizonytalan, egy biztos dolog azért van, ami feledteti a pesszimista hangulatot. Ez pedig nem más, mint egy önfeledt, felhőtlen bulizós hét, azaz a Sziget, ami volt, van, de főleg lesz, idén augusztus 12-17 között, két bemelegítő nappal felvezetve – ahogy ezt már az előző években megszoktuk. És már néhány nevet is tudunk, bár koránt sem az összeset.


