Nincs annál jobb érzés, mint amikor egy hideg, őszi estén, átfagyva, vastag kabátba tekerve betoppansz egy salsa buliba. A levegő izzik, az emberek megállás nélkül mosolyognak és a karibi ritmusokat hallva, ha akarnál, sem tudnál ülve maradni.

Lassan vége a nyárnak, hamarosan beköszönt az ősz. Eljött az ideje, hogy mindenki belenézzen a ruhásszekrényébe, félretegye a nyári ruháit, és felmérje, hogy melyek lesznek azok a melegebb ruhák, amik kiállják a hidegebb idő viszontagságait. Általában minden embernek ez az első gondolata, viszont sokan azt is fontosnak tartják, hogy vajon lehet-e csinosan öltöködni a hideg, szürke környezetben. S ez valóban fontos, hiszen az embernek sokkal jobb lesz a közérzete, ha színesebb, és divatosabb ruhákban jár. Ezt a divattervezők is nagyon jól tudják, hiszen olyan kollekciókat igyekeznek kialakítani, ahol a választék óriási palettán mozog.

Ki ne álmodozott volna már arról,hogy egy hírességgel együtt randizzon. Esteleg több is lehetne egy éjszakás kalandnál? Na de mi van akkor, ha jobban megismerjük kedvenc sztárunkat? Lehet, hogy annyira nem is jó, hogy ha egy híres ember a partnerünk.

A zene, a ritmus szeretete majdnem teljesen egy idős az emberiséggel. Mi sem lehetne erre jobb bizonyíték, minthogy az emberek általában zenés szórakozásokat keresnek, de még ha nem is a zene a fontos, akkor is ott szól a háttérben.

Talán ennek is köszönhető, hogy mostanában egyre több kisebb klub is állít egy saját színpadot, melyen helyet biztosít a kezdő, bemutatkozásra váró zenekarok számára. Számukra jó ismeretség, számunkra kellemes élmény!

Manapság rengeteg fiatal engedi ki a gőzt hétvégenként különböző szórakozóhelyeken. Jó magam azonban nem tartozok ezen népes táborhoz. Hogy miért? Elsősorban azért, mert jobban kedvelem a csendes, beülős helyeket, ahol egy baráti társaság normálisan tud beszélgetni anélkül, hogy bármiféle atrocitás érné. Másrészről egyre többet hallani arról, hogy a szórakozóhelyeken felütötte a fejét a kábítószer. Véleményem szerint nem feltétlenül kell üvöltő zene, alkohol és egyéb mesterséges dolog ahhoz, hogy jól érezzük magunkat barátaink körében.

Én azonban kíváncsi voltam arra, hogy a korombeliek milyen gyakran és hogyan szeretnek bulizni. Készítettem néhány interjút ezzel kapcsolatban, amelyeket most elolvashattok.

Már egy éve történt, s azt hinné az ember, hogy az emlékek ennyi idő után már halványodnak, hogy egyszer elfelejtjük ezt a borzalmat. De az érzés, amit akkor átéltünk, még most is élénken bennem él. A nagy sajtóvisszhang és felelős-keresés után már én sem gondoltam többet augusztus huszadikára, egészen addig, amíg az egyik tavaszi estén vihar közeledett felénk.
Elborult az ég, kicsit erősebb szél támadt, s én máris rohantam az összes ablakot bezárni. Remegve roskadtam le a földre: -Mit csinálok én itt? Hiszen ez csak egy vihar. A szél valami fémes hangú tárgyat sodort odakint, s az esőcseppek nagy zajt csaptak az ablaküvegen. Minden emlék előjött.

Utálom a petárdákat. Azontúl, hogy illegálisak (na jó, szilveszterkor pont nem), hangosak és veszélyesek. Ha jön az év utolsó napja, jönnek az apró robbanó rudak is...