Nyaksérülése miatt mégsem indul Schumacher a Forma 1-ben

2009. 08. 11. | sport | Félegyházi Zoltán | 550x | 1

Egy ideje Michael Schumacher Forma 1-be való visszatérésétől volt hangos a világsajtó, viszont kedden a hétszeres világbajnok a honlapján közleményben tudatta: mégsem indul Valenciában az Európa Nagydíjon.

Döntését még egy korábbi, motorversenyben elszenvedett nyaksérüléssel indokolta:

Nyaksérülése miatt mégsem indul Schumacher a Forma 1-ben

Nyaksérülése miatt mégsem indul Schumacher a Forma 1-ben

“Sajnos a februári motoros balesetben töréseket szenvedtem a fej- és a nyak területén, amelyeknek most is komoly hatása van. A nyakam nem bírná el a terhelést, amit a Formula-1-es autó vezetése jelent. Ezt az elmúlt két hét során teljesített vizsgálatok és a tegnap délutáni záróvizsgálat is alátámasztja. Mivel a mugellói tesztet követően fellépő panaszok nem enyhültek úgy döntöttem, hogy már vasárnap elvégeztetem a szükséges teszteket.

Nagyon csalódott vagyok. Sajnálom a Ferraris fiúkat és a rajongókat, akik szorítottak nekem. Minden tőlem telhetőt megtettem. Szívesen helyettesítettem volna Felipét. Szorítok a csapatnak a következő versenyeken.” – közölte Schumacher a honlapján.

A maranellói istálló a nyilatkozat után nem sokkal bejelentette, hogy a 38 esztendős olasz Luca Badoer ül Massa autójába jövő vasárnap a valenciai Európa Nagydíjon.

oszd meg:
  • Google Bookmarks
  • Facebook
  • Twitter
  • MySpace
  • Yahoo! Bookmarks

címkék: ,

Kinyomtatom! Kinyomtatom! Elküldöm e-mailben! Elküldöm e-mailben!


kommentek

  1. óóó, ne már :( kezdtem örülni, erre nem is indul

szólj hozzá:



üzi