Csak kezdd el! Program

2009. 06. 05. | vélemény | Gélák Róbert

Csak Kezdd El!

Csak Kezdd El!

Magyarországon minden órában három embernek áll meg hirtelen a szíve. A szakmai körökben „tömeggyilkosnak” is nevezett jelenség főként azokat a 40-60 év közöttieket fenyegeti, akiknél a koszorúér- betegségek tünetei már egy ideje jelen vannak, azonban – ahogy azt Kolonics György vagy Ocskay Gábor tragikus halála is bebizonyította – egészséges fiatalok is áldozatok eshetnek, bármilyen megelőző tünet nélkül. „Ilyenkor a szív pumpáló teljesítménye megszűnik, így az agy és maga a szívizomzat is vérellátás nélkül marad. A beteg összeesik, nincs pulzusa és légzése.” – nyilatkozta Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem Kardiológiai Központ igazgatója, a Magyar Kadiológusok Társaságának jövő évi elnöke a Csak kezdd el! Program indító sajtótájékoztatóján.

„Még a legfejlettebb országokban sem képesek a mentők percek alatt a helyszínre érni. A hirtelen szívhalál esetében azonban azonnali cselekvésre van szükség, hiszen minden segítség nélkül eltelt perc 10 százalékkal csökkenti a beteg életesélyeit. Az ötödik perc után pedig sajnos megindul az agykárosodás.” – hívja fel a figyelmet Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat pr-kommunikációs vezetője. Bár a Csak kezdd el! Program szakmai támogatóinak – a Magyar Kardiológusok Társasága és az Országos Mentőszolgálat – képviselői egyöntetűen állítják, hogy a gyors, szakszerű laikus segítség életeket menthet, erre hazánkban kevés esélye van a bajbajutottaknak. Felmérések alapján ugyanis a lakosság kevesebb, mint egy százaléka rendelkezik alapvető elsősegély-nyújtási alapismeretekkel. „Általános tapasztalat, hogy az emberek nem mernek hozzányúlni a sérülthez, mert félnek attól, hogy estlegesen tovább súlyosbítják a beteg állapotát. A hirtelen szívhalál esetén alkalmazandó újraélesztési technika pedig rendkívül egyszerű, könnyen elsajátítható” – teszi hozzá Győrfi.

A sanofi-aventis/Chinoin által életre hívott Csak kezdd el célja, hogy Magyarországon minél több ember rendelkezzen alapvető elsősegély nyújtási alapismeretekkel. „Forgalmas helyeken sokkal nagyobb az esélye annak, hogy baj történik. Ilyenkor azonnali segítségre van szükség. Szeretnénk elérni, hogy a programhoz minél több közösség csatlakozzon, képezzen ki embereket és – lehetőségéhez mérten – szerezzen be defibrillátort. Célunk, hogy a „Csak kezdd el!” egy olyan védjeggyé váljon, melyet az emberek ismernek és keresnek is a nyilvános helyeken, a csatlakozók pedig büszkék lehetnek arra, hogy ők is a „klubhoz” tartoznak.” – indokolta Frédéric Ollier, Magyarország legnagyobb francia-magyar gyökerű gyógyszervállalatának vezérigazgatója hogyan tervezik a kezdeményezés kiterjesztését.

A mozgalom első

csatlakozója Veresegyház városa. „A település minden forgalmas intézményében lesz legalább egy olyan ember, aki a megfelelő elsősegély-ismeretekkel rendelkezik. Ezenfelül defibrillátorokat is beszerzünk, melyeket a város több pontján elhelyezett táblák segítségével lehet majd megtalálni.” – ismertette röviden az pionír projekt megvalósítási folyamatát Pásztor Béla polgármester. A sanofi-aventis/Chinoin, a Magyar Kardiológusok Társasága és az Országos Mentőszolgálat reméli, hogy a Gödöllői-dombságon elterülő város példáját minél több közösség fogja követni, legyen az egy másik település, vállalat vagy szabadidős klub.

„Bár vannak különösen veszélyeztetett csoportok, a hirtelen szívhalál sajnos mégis bárhol, bárkivel megtörténhet.” – világosít fel Dr. Merkely Béla. A sanofi-aventis/Chinoin által életre hívott Csak kezdd el! Program célja, hogy Magyarországon minden forgalmas helyen legyenek olyan kijelölt személyek, akik rendelkeznek alapvető elsősegély-nyújtó alapismeretekkel és baj esetén képesek segíteni. A mozgalomhoz bármilyen közösség csatlakozhat, aki vállalja a támogató szakmai szervezetek által meghatározott követelményeket. Hazánkban naponta (!) 70 ember hal meg a jelenség következtében.