Stílus, extravagancia, nyers erő
– H.A.A.R.P. Muse Live at Wembley –
A szombati nyitókoncertre fél óra (!) alatt elfogyott az összes jegy, így máig alig tudom elhinni, hogy a vasárnapi show-ra sikerült két belépőt szereznem. Biztos ami biztos alapon már kora délután megrohamoztuk az újjáépített futballkatedrálist (a katedrális nem túlzó hasonlat: kilencvenezres, gyönyörű, ultramodern stadion), és türelmesen végighallgattuk mindhárom előzenekart. Az amerikai Shy Child duó progresszív szinti-dob zenéje egész érdekes, bár néhol meglehetősen kaotikus volt, a Biffy Clyro játékát még élveztem is, de amikor a mögöttem eszeveszetten ugráló és sikoltozó, 13 éves emós kislány majdnem a nyakamba ugrott izgalmában, mert a My Chemical Romance fekete Pumuklira emlékeztető énekese egy mondaton belül a tizenhatodik F-szócskát ordította a mikrofonba, komolyan elkezdtem gondolkodni, mit keresek én itt.
Szerencsére, mielőtt rámtört volna az “öreg vagyok én már ehhez”-fíling, elérkezett az est fénypontja. Sokat hallottam már a devoni trió világszerte tömegeket vonzó, fantasztikus hangzás- és látványvilágot ötvöző fellépéseiről, az élmény azonban minden várakozásomat felülmúlta. Torzított, agresszív gitárriffek, energikus basszus, elemi erejű dobszólók, az énekes-frontember Matt Bellamy extravagáns zongorajátéka – a koncertről nem hiányzott a jellegzetes Muse-stílus egyetlen eleme sem. A Starlight futurisztikus videoklipjét idéző színpadon óriás szatelitek és égbenyúló antennák a dübörgő zene ritmusára villódzó fény- és lézercsóvákkal világították be a stadiont, az egy emberként hullámzó, csaknem nyolcvanezres tömeg fölött pedig hatalmas, fehér héliumgömbök segítségével lebegő akrobaták szaltóztak. A lenyűgöző látvány, az utánozhatatlan hangzás és a fantasztikus hangulat egy fiatal, ám máris karrierje csúcsán lévő zenekar átütő erejét demonstrálva bizonyította, hogy a csapat nemhiába nyerte el sorozatban (idén is) a legjobb koncertzenekar címet az NME díjkiosztón.
Erről most azok is meggyőződhetnek, akik júniusban nem voltak ott a Wembleyben. A Warner Bros. stúdió gondozásában megjelenő koncertalbum egy audio CD-vel és egy DVD-vel állít emléket a felejthetetlen hétvégének. A CD a szombati nyitóshow számait tartalmazza, a DVD pedig a vasárnapi koncertet örökíti meg. Legutóbbi albumuk, a Black Holes and Revelations korong legnagyobb dobásai (Knights of Cydonia, Starlight, Supermassive Black Hole, Take a Bow stb.) mellett olyan klasszikusok is felkerültek a lemezre, mint az enigmatikus Plug in Baby, a zúzós New Born, a lírai Unintended vagy a nagy közönségkedvenc, a Time is Running Out. Akinek ennyi nem elég a jóból és valami igazán különlegesre vágyik, az rendelje meg a H.A.A.R.P. limitált luxuskiadását, ami műalkotásnak is beillő dobozban érkezik, és nemcsak fotógalériát, de színfalak mögötti videofelvételeket is tartalmaz.
A kiváló érzékkel összeválogatott dalok egy dinamikus, merész, napjaink könnyűzenei egyformaságában üdítően sokoldalú zenekart mutatnak be. Mindazoknak, akik eddig csak a Radiohead kisöccsének tartották a csapatot, a 2003-as Absolution és a 2006-os Black Holes and Revelations világsikere, valamint a máris legendává vált Wembley-koncert bizonyítja, hogy a Matthew Bellamy – Christopher Wolstenholme – Dominic Howard alkotta trió nem csupán hullócsillag a modern rockzene egén. A Muse zenéjében a prog-rock nyers ereje utánozhatatlan stílussal és extravaganciával keveredik, kísérletező kedvük pedig garancia arra, hogy rajongóikra minden egyes albummal új meglepetések várnak. A H.A.A.R.P.egy ereje teljében lévő, fiatal, ambíciózus együttes pályafutásának legszebb pillanatait állítja reflektorfénybe: aki egyszer meghallgatta, nem győzi várni a folytatást.
H.A.A.R.P. Muse Live at Wembley
CD&DVD
Kiadó: Warner Bros.
Megjelenés éve: 2008.
Audio CD:
- Intro
- Knights of Cydonia
- Hysteria
- Supermassive Black Hole
- Map of the Problematique
- Butterflies and Hurricanes
- Invincible
- Starlight
- Time is Running Out
- New Born
- Unintended
- Micro Cuts
- Stockholm Syndrome
DVD:
- Intro
- Knights of Cydonia
- Hysteria
- Supermassive Black Hole
- Map of the Problematique
- Butterflies and Hurricanes
- Hoodoo
- Apocalypse Please
- Feeling Good
- Invincible
- Starlight
- Improv.
- Time Is Running Out
- New Born
- Soldier’s Poem
- Unintended
- Blackout
- Plug in Baby
- Stockholm Syndrome
- Take a Bow




