Superbutt – Szájon át

2007. 08. 21. | zene | Gélák Róbert

– Nem mondhatjuk hogy végig lustálkodtátok volna a nyarat a zenekarral, elég sok fesztiválon találkoztunk veletek, a magyar fesztiválok színe-javán is, és ha jól tudom, akkor külföldön is elég sokat játszottatok. Ami ennél is érdekesebb, hogy időközben megjelent a zenekarnak egy új EP-je Szájon Át címmel, és az eddigi hagyományoktól eltérően magyar szöveggel. Minek köszönhető ez a változás?

– Ahogy ezt már mondogattuk korábban is, tulajdonképpen mióta megjelent a lemez azóta interjúkban, hogy nagyon szerettük volna ezt kipróbálni, főleg én mint szövegíró, tehát ez elsősorban nekem volt egy olyan kihívás, ami egy ideje már izgatta a fantáziámat, meg mozgatta, hogy egyáltalán képes vagyok-e megcsinálni.
Mindíg egy ilyen érdekes kérdés az angol nyelv, mert nagyon sokan ugye azt szokták mondani, hogy ó hát angolul az sokkal jobban hangzik, de szerintem meg ez hülyeség! Én azt gondoltam mindíg is, hogy oké, persze, hát angolul kell énekelni, vagy nem kell, de mi azt az utat választottuk, hogy egy kozmopolita zenekar vagyunk, vagy nem is tudom, tehát hogy nem csak Magyarországra szántuk a produkcinkat, és ennek nyílván egyenes folyománya az, hogy angolul énekel az ember. Ettől függetlenül a másik oldalról meg azt gondolom, hogy nyilván a saját anyanyelvét az ember csak jobban tudja használni, mint egy tanult nyelvet, akármennyire is beszélhet jól egy idegen nyelven. Azt is gondolom, hogy ha én képes vagyok jó angol szövegeket írni, vagy elfogadhatóakat legalábbis, akkor képesnek kell lennem elfogadható magyar szövegeket is írni, mert hát olyan nem létezik, az szerintem fogalmilag kizárt, hogy valaki azt mondja, én tudok jó angol szöveget írni, magyart viszont nem tudok. Érdekes, hogy nagyon sokan mondják ezt, többek között mondjuk nem magyarral hanem svéddel a Clawfinger is ugyanezt mondta, amikor beszélgettünk arról, hogy “és ti svédül valaha énekeltetek-e?”, és mondták, hogy “hááát egyszer igen, írtunk valami válogatásra egy svéd nyelvű számot, de olyan rossz lett, hogy inkább nem erőltettük tovább”, és ez nekem mindíg ilyen fura, hogy hát miért?, és nagyon bennem volt ez, hogy igenis ki szeretném magam próbálni, és aztán valahogy egyre inkább erősödött ez az elhatározás. Az is benne volt mindíg a dologban, hogy nagyon vigyázni kell ezzel, mert abból a szempontból viszont vékony jég, hogy ha mondjuk korábban csináltunk volna egy magyar nyelvű nagylemezt, és az esetleg jobban bejött volna itthon, mint az angol nyelvűek, – amire megvan az esély, mert nyilván többen értik – akkor nehogy az legyen, hogy visszaforduljunk arról az egyébként nagyon rögös útról, ami a nemzetközi előrejutást jelenti vagy bármit tulajdonképpen, és ezért úgy is voltam vele, hogy nem, amíg ez kvázi megalkuvásnak tűnne, addig nem akarok ilyet csinálni. Aztán a három nagylemez után eljutottunk viszont talán arra a szintre, hogy már egy olyan minimális kis dolgot azért elértünk külfölfön, hogy mostmár senkinek nem kell azt gondolnia, hogy ez egy visszalépés, és hogy jó, hát próbálkoztak külföldön, de nem jöt be aztán majd akkor próbálkoznak itthon is. Azt gondolom hogy mostmár ennek nincs ilyen felhangja egyáltalán. Nagyon fontos volt ezen kívül az is, hogy vadonatúj számokat írjunk ehhez, tehát ne régi számokat írjunk át…én kicsit hiszek benne, hogy egy számnak megvan a lelke, és ha az egyszer elkészült valahogy, akkor az az. Ha az angolul készült el, akkor az a szám angolul is marad, azt nem érdemes átírni. Nem mintha nem születtek volna a világtörténelemben nagyon jó átiratok egyébként, de valamiért ezt én nem gondoltam követendőnek, és a többiek is abszolut azt mondták, hogy hát úgy is vannak számaink, újak is, oké, akkor csináljunk egy ilyet! Nyilván ezért is lett ez egy rövidebb anyag, három saját szám és egy feldolgozás, mert nem is volt készen éppen annyi számunk, meg mivel úgy gondoltuk, hogy ez csak egy kis kirándulás, próbálkozás, akármi, ezért ezt kb. ebben a terjedelemben érdemes kihozni. Megtörtént, és legalább annyit el tudok róla mondani, hogy nem lett ciki, tehát vállalható, ami szerintem a legnagyobb eredmény amit el lehet érni…na jó nyilván nem, a legnagyobb az lenne, ha zseniális lenne, de nem az, vagy legalábbis én nem gondolom hogy zseniális lenne a szöveg szempontjából, de azt azért sikerült bebizonyítani magamnak, hogy annyira meg tudtam csinálni a szövegeket, hogy el tudom vállalni.

– Milyen visszajelzéseket kaptatok a lemezzel kapcsolatban?

– Hálistennek jókat! Az, hogy a közönségtől jókat, arra még azt is mondom, hogy oké, hát ez természetes, mert akinek nem tetszik, az nem jön oda és nem beszél velünk…biztosan van olyan akinek nem tetszik persze, de aki már odajön hozzánk és beszélgetünk, az általában nyilván jókat fog mondani. Az a szerencse, hogy a megjelent kritikák is – amiből eddig olyan három-négy darab lehet – azok is jól fogadták. Tulajdonképpen az szokott lenni általában ezeknek a kritikáknak a felhangja, – amivel különben teljesen egyet is tudunk érteni – hogy úgy tűnik, a zenekar meg akarta azt mutatni, hogy végülis tudnak ők ilyet is csinálni, ha nagyon akarnak, és igazából nem sikertelen ez a próbálkozás. Ez nagyon nagy büszkeséggel tud minket eltölteni.

– Az utolsó feldolgozásdalról még szólj néhány szót, ez egy József Attila versfeldolgozás, amit annak idején Hobo is megzenésített. Miért pont ez, és hogyan jött egyáltalán az ötlet, és hogyan alakult ki?

– Hát szerintem teljsen egyértelműen el lehet mondani, hogy a Hobo féle megzenésítésből jött az egész dolog. Nyilván verset nagyon sokat lehetett volna választani, sokkal, de sokkal nehezebb dolgunk is lett volna akkor, hogy ha egy csak szöveg formájában létező vershez kellett volna zenét írni. Itt ez annyira adta magát. Nekem az első magyar lemez talán, ami valaha meg volt az az Oly sokáig voltunk lenn, az a Hobo lemez, amin ez a feldolgozás van, és én azt kisgyerekként nagyon sokat hallgatam annak idején. Kazettán, műsoros kazettán megvolt, és nagyon büszke voltam rá. Igazából így volt vele a Zsolti is, Szentpéteri Zsolt az egyik gitáros. Neki is hasonlóan gyerekkorból megmaradt ez a szám. Az is érdekes volt, hogy bennem az is bennem volt, hogy kéne csinálni feldolgozást. Annak idején már meg is próbálkoztunk a kettes lemezünkön, az Unbeatable Eleven-ön, ott van egy Wilde című nagyon rövid kis dolog, ami eredetileg a Mötley Crüe Wildside-jának feldolgozásaként indult el anno a próbateremben, csak aztán addig gyúródott, hogy végül nem csináltuk meg. A riff egyébként abból van kivéve végül is a lemezre került számon is, de addig gyúrtuk amíg végül nem lett belőle feldolgozás. Azon is gondolkodtam, hogy amikor külföldi zenekarok csinnálnak feldolgozásokat, akkor ők tök természetesen nyúlnak a saját kultúrájuknak a 20-30 évvel ezelőtti számaihoz, amiket esetleg sokan maiak már nem is ismernek. És nekünk tök fura, hogy azon kívül, hogy a Moby Dick egyszer csinált egy szintén Hobo feldolgozást, a Gazembert, azon kívül én nagyon ritkán szoktam olyat látni, hogy a mi korosztályunk, az a 28 és 35 közötti zenész generáció, ami gyakorlatilag mi is vagyunk, ott nincs nagyon ilyen… Ráadásul az is adta magát, hogy ez egy ilyen blues sztenderd, ami alatta volt az eredetinek, ami nagyon adta magát, hogy ha jól meggitározzuk, meg megkeményítjük és egy kicsit hozzáírunk, akkor ebből nagyon könnyen lehet egy jó ütős dalt csinálni.

– Végül egy utolsó kérdés, milyen volt a pénteki koncertetek, hogyan éreztétek magatokat az idei Szigeten?

– Nagyon jó! Meglepően jó, és hogy büszkélkedjek, mikor elkezdtünk játszani még nem esett, tehát nem azért voltak sokan már az elején, mert bezavarta az embereket az eső a sátorba, de a végére már esett, akkor olyan teltház lett, hogy nem lehetett megmozdulni, de az már feltehetően az esőnek is volt köszönhető. Az volt az érdekes, hogy mondogatták sokan a szervezők közül, hogy hááát nem működik ez az idei év a magyaroknak, viszonylag kevesen vannak, és még a koncert előtt húsz perccel is – mert a Skinny Puppy volt előttünk, amin voltak azért elég szépen, de ott sem volt igazából teltház – és pont valaki ott panaszkodott, hogy na, hát jó nehéz dolgotok lesz itt tényleg alíg lesz valaki, és ehhez képest amikor fölléptünk a színpadra, akkor azt láttuk, hogy teljesen tele van a sátor. Ez egyrészről köszönhető annak is, hogy nem nagyon volt konkurrens koncert akkor, nemvolt semmilyen más rock, metál, másrészt pedig – és ez egy nagyon fontos dolog – most kaptunk egy olyan kis visszaigazolást ezekről a külföldi dolgokról, hogy a harmadik szám után megkérdeztük, hogy a nézőtéren ki az aki nem magyar, és a sátor fele felrakta kezét. Utána a Subscribe-on is ugyanez volt, gyakorlatilag kétnyelvű konferelálás ment. Szóval nagyon-nagyon jól sikerült, nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, és másrészről még azért is extra jó, mert igazából nem vette el a Zöld Pardonnak az élét majd augusztus 28-ra, mert nem az van, hogy jó hát itt most megnézett minket mindenki, és eljátszuk még egyszer majdnem ugyanazt a műsort, hanem egy szinte teljesen másik közönség lesz majd a Pardonban. Aztán nem is leszünk majd, csak december 28-án legközelebb a Pecsában és ott majd sok zenekar együtt, Blind Myself, Bridge to Solace, Cadaveres, meg még sokan mások, úgyhogy hála istennek megvan az, hogy nem kell úgy éreznünk hogy most itt haknizunk jobbra-balra, hanem tényleg másfajta közönségnek másfajta műsorral fogunk tudni mindegyik nagyobb pesti koncertünkön szerepelni.

– Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést…
– Én is,
– …és találkozunk legközelebb Zöld Pardonban augusztus 28-án!